Perintparti Szó-Fogadó Szombathelyi Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Írás-olvasás Vekerdy Tamás írása

Írás-olvasás

 

Szeretnék kicsit részletesebben leírni egy tanulási, képességfejlesztési folyamatot – az írás-olvasás mint kulturális alapkészség elsajátíttatását, hogy érzékeljük, ha csak egy egészen aprócska részletben is, a Waldorf-iskola speciális, életkorhoz szabott metódusait (és az ott folyó tevékenység preventív, megelõzõ jellegét).

A Waldorf-iskolás az elsõ osztályban elõször fest széles, nagy ecsettel, hígan oldott festékkel, benedvesített papírra. Ez egyrészt foglalkozás a színekkel, másrészt egy olyan még könnyû és nagyvonalú kézzel végzett tevékenység, amely megelõzi az írás elsajátítását.

Azután formarajzot gyakorol.

A tanár egy egyenest húz a táblára, és megkéri valamelyik gyereket, hogy helyén felállva, a levegõben karját lengetve ábrázolja ezt az egyenest. Aztán jöjjön ki a táblához, és õ is húzzon a táblára egyet. Netán járja ki a tábla síkjából a padló síkjába áthelyezve. Aztán egy görbe következik. Nem mondom el persze az összes folyamatot. Eljutnak mondjuk a hullámvonalhoz. Esetleg az egész osztály kikígyózik az elõcsarnokba, és ott lehullámozzák a nagy táblára sokszor áthúzottan felrajzolt, lendületes hullámvonalakat. Csak miután így saját testükben is átélték, kimozogták, kerül be a hullámvonal a füzetbe, netán mind a két oldalán áthullámozva, sokszorosan kihúzva, esetleg különbözõ színekkel oda-vissza, oda-vissza. A saját testük élményébõl és a nagy térbõl haladnak a füzet kisebb tere – de még mindig nem sorköz! – felé. És: nem is rudacskát tartanak a kezükben, hanem tégla alakú, élénk, telített színû, meleg tapintású méhviasz krétát. …(ha egyszer tudjuk, hogy a kisgyerek még nem képes a háromujjas ceruzafogás megkívánta finom koordinációra, akkor nem rudacskát adnak a kezébe, hanem egy kis téglácskát, melyet hüvelykujjával a másik négy ujjának szoríthat, így fogása biztos és mozgása – nagy mozgás! – felszabadult lesz.)

A sokféle forma közt aztán megjelenhet egy olyan hurok, amit halacskának is láthatunk, ha szemet, szájat, uszonyt rajzolunk rá, vagy fecskének, ha csõrrel látjuk el. A tanár meghosszabbítja ennek a huroknak az egyik szárát, és azt mondja:

- Látjátok gyerekek, ezt a jelet? Amit itt láttok, amit ide rajzoltunk, azt a felnõttek arra használják, hogy azt a hangot jelöljék vele, amit a fa szó elején halunk. Még ide a derekára kötnek egy kis övet. F-f-f-f-f-f…

Így a gyerek saját írásán – azaz saját mozgásából kiindulva – tanul meg írni! (Hûen ahhoz a Henry Wallon-i elvhez, hogy a kisgyerek elsõsorban azt teszi magáévá, amit ki és lemozoghat.)

Miért is indulna el a hat-hétéves képi látású gyerek az absztrakt betûformák tanulásából és utánzásból?

Az emberiségnek néhány tízezer évre volt szüksége ahhoz, hogy a képírásból – a föníciaiak és a rómaiak közvetítésével – létrehozza a mai latin betûs írást.

De ez még mind csak a festés és a formarajz epocha volt.

Az írás epocha csak ezután következik.

Az osztálytanító mesét vázol fel a kiterjesztett szárnyú táblára.

Egy bástyaszerûen kiképzett toronyból királyfi indul útnak, hogy megkeresse az elrabolt tündér királykisasszonyt. A levegõben vándor-madarak húznak el felette, és figyelmeztetik a veszélyekre. A fûben surrogva kis kígyó csusszan a lába elé. És jó tanácsokkal látja el… A torony formája majd a nagy T-t fogja kiadni, a szárnyaló vándormadarak a V-betût, a surranó kígyó netán az S kanyarulatában áll meg a lába elõtt, majd amikor az ellenféllel – a sárkánnyal – találkozik, kihúzza kardját, elõrelép és küzd keményen.

A kisfiú, aki úgy jött az iskolába, hogy tudott írni, olvasni, és mamája aggódott, hogy majd unatkozni fog a betûtanulás idején, ragyogva állít haza délután:

- Anya! Ma megtudtam, hogy honnan van a K-betû!

Mindeközben a gyerekeknek feltehetõleg euritmia órájuk is van, amelyen saját testüket tapasztalják meg különbözõ téri viszonylatokban és együttes mozgásokban.

Mindez együtt az írás- és olvasászavarok meglehetõsen eredményes prevenciójának tûnik, ami nem azt jelenti, hogy a Waldorf-iskolában ne bukkanhatna elõ diszgráfiás vagy diszlexiás gyerek, aki adott esetben szakszerû kezelésre szorul, de mindenesetre maga az iskola nem hoz létre ilyen tüneteket, és enyhe formáit a nagy térben való testi tájékozódás megerõsítésével, még az írás vagy olvasás bevezetése elõtt jelentõs mértékben korrigálja.

Természetesen ez csak egyetlen példa a Waldorf-iskola metodikai tudásanyagából …, és ezek a példák még hosszan sorolhatók.

 

Vekerdy Tamás: Gyerekek, óvodák, iskolák részlet

Eseménynaptár