Perintparti Szó-Fogadó Szombathelyi Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Babavarrás

Egy sötét novemberi estén gyûltünk össze elõször. Én „zöldfülûként” nagy lendülettel és tele önbizalommal érkeztem. Végülis gombot varrni is tudok, na meg pár nadrágnak is felhajtottam már az alját – igaz nem is lettek egyformák – és megküzdöttem már legalább száz lyukas zoknival és feslett melegítõnadrággal. Persze láttam már waldorf babát, de csak akkor tudatosult bennem, hogy itt bizony kemény munka következik, mikor megláttam a hegyekben álló gyapjút az asztalon.

Aztán nekiláttunk Ildikó útmutatásai szerint a munkának. Gyúrtuk, gyúrtuk a gyapjút, zsibbadt az ujjunk, de lelkesek voltunk, Ildikó pedig szigorú. Ennek eredményeként mintegy másfél órányi megfeszített munka után elkészült a babafej. Illetve akkor ezt gondoltuk – legalábbis én -, késõbb kiderült, hogy a babafej még egyenlõre beláthatatlan távolságra van tõlünk. Az elsõ este úgy indultunk haza, hogy a babánk már csõgézbe volt húzva és tudtuk, hogy kendõcskébe takarva jól el kell rejtenünk otthon a kíváncsi gyerekszemek elõl.

Még öt estét töltött együtt a babavarró csapat. Minden egyes mozzanattal közelebb kerültünk a babánkhoz és nem csak fizikailag, hanem lelkileg is. Megtanultunk nagyon óvatosan bánni vele, majd sokáig nézegettük, míg végül ránk mosolygott és kiderült, hogy a „gyapjúgombóc” melyik oldala lesz a babánk arca. Ettõl kezdve egyre inkább láthatóvá váltak a vonásai. Mindenki tisztában volt már azzal, hogy szõke vagy barna haja lesz-e, milyen színû lesz a ruhácskája és milyen a szeme színe. Az együtt töltött órák szinte elrepültek és bizony jópár éjszakát is kellett otthon még dolgozgatni titokban. De utolsó találkozásunkkor eljutottunk oda, hogy már csak a legutolsó simítások voltak hátra a babákon.

Rengeteget tanultam. Nem csak a varrásra gondolok, bár az sem haszontalan, hogy új és szép varrásformákat ismertem meg, hanem arra a jó érzésre, hogy létrehoztam valamit. Valamit ami szép, valamit ami örömforrás, valamit amit nagyon lehet szeretni…

Köszönöm Ildikónak és köszönöm a babavarró csapat minden tagjának, hogy utat mutattak és részesei voltak egy nem mindennapi kis csoda világra jöttének. Ez a csoda nálunk szent este született meg. Mert addig csak az enyém volt. Amikor azonban a gyermekek elõször magukhoz ölelték, már nem csak az én „mûvem” volt, hanem a családunk része lett. Egybõl megtalálta a helyét, mintha mindig is velünk lett volna.

Köszönjük…..

Eseménynaptár