Perintparti Szó-Fogadó Szombathelyi Waldorf Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Pedagógiai elvek az óvodában

Pedagógiai alapelvek az óvodában

Rudolf Steiner szerint az élet valósága nemcsak azt foglalja magában, ami szemmel látható, hanem rejtett mélységeiben egy eljövendõ állapotot is hordoz. Így minden gyereket mint a „jövõ csíráját" lehet szemlélni, aki az õt nevelõ egyént arra indítja, hogy új képességet fejlesszen ki magában: tanulja meg a jövõ jeleit minden jelenségben, minden gyerekben felfedezni, megismerni, ápolni. Ilyen értelemben a waldorf-pedagógia az emberben élõ szellemi individualitást a világban élõ szellemiséghez akarja vezetni.

A kisgyerek mint a világra nyitott érzékszerv

A kisgyerek érzékleteiben él. Minden, ami a környezetében történik, akarva-akaratlanul hatást fejt ki rá. A látás, hallás, tapintás, ízlelés, szaglás benyomásai töltik ki belsõ világát, ezek irányítják és vezetik tapasztaló, megismerõ tevékenységében. A gyerek azonban nemcsak a fizikai világot érzékeli, hanem a pszichikus világot is. Ezen belül elsõsorban a számára fontos másik embert - az anyát, apát, testvéreket, majd az óvónõt...
A waldorf-pedagógia felfogása szerint a gyerek nem csak kommunikatív és metakommunikatív jelzésekben fogja fel a másik ember pszichikus állapotát, realitását, hanem mintegy közvetlenül is. Átél - ha nem is tudatosan - olyan gondolatokat és érzelmeket, melyeket a környezetében élõ, számára fontos személyek gondolnak és éreznek.
Az elsõ években még nagyon közel áll egymáshoz a testi és a lelki fejlõdés, így számos kölcsönhatás figyelhetõ meg: ha szeretettel, figyelemmel, örömmel, pozitív érzéssel és gondolattal veszik körül a kisgyereket, akkor az kedvezõen hat az õ érdeklõdésére, az érzékelés intenzitására. Egy ingergazdag, sok érzékszervet igénybevevõ környezet elõhívja a gyerek belsõ aktivitását, erõsíti a tevékenységekben, mozgásban is megnyilvánuló „testi intelligenciáját".
Nagyon fontos, hogy a gyereknek elég ideje legyen arra, hogy a saját tempója szerint tudja felfedezni a világot, feldolgozni a tapasztalataiból származó élményeket és elsajátítani a sokféle minõséget, különbözõséget mindegyik érzékszerv területén.
A kisgyereket környezõ felnõtt világ felelõssége és egyben feladata, hogy biztosítsa az ingergazdag fizikális, pszichés környezetet és hogy „ne csapja" be a gyereket érzékleteiben.
Ezért javasolt a természetes anyagok használata a fajsúlyt és a felületi viszonyokat „tévesen" reprezentáló mûanyag játékokkal szemben (az állat szõrös, a fém fémes tapintású és nehéz stb.). Ezen felül pedig a nevelõnek megfelelõ belsõ tartalmakkal - érzelmekkel és gondolatokkal - kell a gyerekek közé lépnie.

Az óvodai nevelés alapgondolatai

A waldorf-óvodapedagógia a késõbbi egészséges életvitelt akarja megalapozni munkájával; e tevékenység eredményei ennek megfelelõen csak a késõbbi életszakaszokban mutatkoznak meg teljes mértékben.
Minden egyes gyerekben megnyilvánul a sokrétû emberi természet, melyet az óvónõ tisztelettel tanulmányoz. A pedagógus a gyerek megnyilatkozásaiból „tudja meg", hogy mire van szüksége a gyereknek, s ezek nemcsak szóbeliek, hanem ugyancsak sokrétûek: ezek közé soroljuk pl. a test-meleget, az egészség-betegség jeleit, a lelki állapotok megnyilvánulásait, s a tudati fejlõdés megtapasztalható mozzanatait is.
Ez speciálisan kimunkált megfigyelést igényel, amely ítélet és elõítélet mentes. Nem engedi a szabadon feltörõ kritikát, sõt nehézségeket leküzdõ szeretetteljes együttélést vállal a gyerekkel, amelyben a gyerek emberi méltóságát megõrizheti.
A nevelés a gyerekben mûködõ természetes erõket támogatja, mégpedig úgy, hogy a gyerek szabadon tudja azokat alkalmazni, fejleszteni. Ez szeretetteljes, meleg légkört kíván, amely biztosítja a megfelelõ fizikai és pszichés környezetet, s kizárja a zavaró és erõszakos befolyásokat.
A cselekvés az érzés és a gondolkodás fejlõdésében az óvonõ figyelmes, tapintatos vezetéssel segít, amely nem engedi a túlterhelést, hanem védi a gyerek saját érésének, kibontakozásának tempóját. Lehetõséget nyújt arra, hogy a gyerek saját útját a megfelelõ módon találja meg, s ezen egyre önállóbban járjon.
Óvni kívánja a gyerek fejlõdõ belsõ világát, fokozatos érdeklõdését segíti elõ: ott ajánl segítséget, ahol a gyerek éppen tart és megvárja, hogy önállóan találja meg a következõ lépést. Elvárások helyett érzelmi biztonságot, védettséget nyújt. A nevelõ törekszik megérteni a gyerek világát, s tiszteli alakuló világképét.
Az óvónõ tudatában van annak, hogy minden érzékelés kihív a gyerekbõl válaszként egy belsõ gesztust, megmozdulást, amit majd az átélés után képszerû, álomhoz hasonló szemléletben dolgoz fel. Ha ezt a folyamatot nem sürgetik, akkor a természetes érési folyamatok biztosítják a sajátos gyerekkori erõk (teljes figyelem és nyitottság, fantázia, kezdeményezõkészség, eredetiség és szociális érzés) átmentését a késõbbi életszakaszokra is. A külsõ, a nevelõ által gyakorolt vezetést a gyereki személyiség belsõ vezéreltsége helyettesíti, amely alapot képez a szabad önismeret által meghatározott közösségi élethez.
Az óvónõ kivárja azt az idõpontot, amikor a gyerek maga kezd cselekedni. A waldorf-pedagógia ebben az életkorban mellõzni szeretné
■ a példakép és tapasztalati tartalmak hiányát
■ az idõ elõtti, túl korai fejlesztést
■ a tevékenységekben, vagy más módon megnyilvánuló egyoldalúságot
■ a gyereket körülvevõ, s rá ható idegességet, hajszoltságot és - ebbõl fakadóan - a kezdeményezési kedv hiányát 
■ a rossz (beteg) példák követését
■ az elidegenedést, a természeti és emberi világ, az ember és ember közötti kapcsolatok átláthatatlanságát
■ a magányosságot (ha a gyerek nem oszthatja meg belsõ élményeit mással).
A waldorf-óvoda minden apró mozzanatával a kisgyerek életformáját szolgálja. Igyekszik jó minõségû táplálékot adni a gyerek testének, lelkének, egész személyiségének.
A gondozás szeretetteljes tevékenységei: a testápolás, a táplálkozás, a melegen tartás, az öltöztetés-öltözködés nemcsak a gyerek fizikai szükségleteit elégítik ki, hanem egyben a lelkét is ápolják, növelik biztonságérzetét. Ezt az „anyai" gondoskodást az óvónõ tudatosan magára vállalja, mivel ez nevelõi tevékenységének, a gyerekekkel való kapcsolatának meghatározó része: e tevékenység közben folyamatosan tájékozódhat a gyerek állapotáról, testi-lelki közérzetérõl. Fejlõdése során a gyerek egyre önállóbban látja el testi szükségleteit, majd az óvónõ mintáját követve õ is felajánlja segítségét a kicsiknek. A családias kapcsolat az egész csoportot átöleli.
A waldorf-óvoda áttekinthetõvé teszi a mindennapi cselekvések világát a gyerek körül. A gyerek látja a felnõtt tevékenységében, hogy mi mibõl lesz (kenyér a búzából, baba a fadarabból stb.), így késõbbi életkorokban is otthonosan mozog az õt körülvevõ világban.
Óvni szeretné a gyerekkort, hogy a gyerek csak lassan ébredjen fel a kreatív erõket felszabadító, képdús gyermeki álomvilágból. Ennek az a célja, hogy az „ébredés" után viszont valóban önállóan, biztosan, erõteljesen, éberen tudjon élni a világban.
A nevelés a gyerek individuális fejlõdését differenciált módon segíti és módot ad lényének a közösségben való kibontakoztatására is. Azáltal, hogy mindenkinek van szerepe, a „mindenkire szükség van" élmény és a szolidaritás érzése végigkíséri õket kibontakozó életük során.

Eseménynaptár