Perintparti Szó-Fogadó Szombathelyi Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
Pedagógiai alapelvek az óvodában
![]() |
Rudolf Steiner szerint az élet valósága nemcsak azt foglalja magában, ami szemmel látható, hanem rejtett mélységeiben egy eljövendõ állapotot is hordoz. Így minden gyereket mint a „jövõ csíráját" lehet szemlélni, aki az õt nevelõ egyént arra indítja, hogy új képességet fejlesszen ki magában: tanulja meg a jövõ jeleit minden jelenségben, minden gyerekben felfedezni, megismerni, ápolni. Ilyen értelemben a waldorf-pedagógia az emberben élõ szellemi individualitást a világban élõ szellemiséghez akarja vezetni.
A kisgyerek mint a világra nyitott érzékszerv
![]() |
|
![]() |
A kisgyerek érzékleteiben él. Minden, ami a környezetében történik, akarva-akaratlanul hatást fejt ki rá. A látás, hallás, tapintás, ízlelés, szaglás benyomásai töltik ki belsõ világát, ezek irányítják és vezetik tapasztaló, megismerõ tevékenységében. A gyerek azonban nemcsak a fizikai világot érzékeli, hanem a pszichikus világot is. Ezen belül elsõsorban a számára fontos másik embert - az anyát, apát, testvéreket, majd az óvónõt...
A waldorf-pedagógia felfogása szerint a gyerek nem csak kommunikatív és metakommunikatív jelzésekben fogja fel a másik ember pszichikus állapotát, realitását, hanem mintegy közvetlenül is. Átél - ha nem is tudatosan - olyan gondolatokat és érzelmeket, melyeket a környezetében élõ, számára fontos személyek gondolnak és éreznek.
Az elsõ években még nagyon közel áll egymáshoz a testi és a lelki fejlõdés, így számos kölcsönhatás figyelhetõ meg: ha szeretettel, figyelemmel, örömmel, pozitív érzéssel és gondolattal veszik körül a kisgyereket, akkor az kedvezõen hat az õ érdeklõdésére, az érzékelés intenzitására. Egy ingergazdag, sok érzékszervet igénybevevõ környezet elõhívja a gyerek belsõ aktivitását, erõsíti a tevékenységekben, mozgásban is megnyilvánuló „testi intelligenciáját".
Nagyon fontos, hogy a gyereknek elég ideje legyen arra, hogy a saját tempója szerint tudja felfedezni a világot, feldolgozni a tapasztalataiból származó élményeket és elsajátítani a sokféle minõséget, különbözõséget mindegyik érzékszerv területén.
A kisgyereket környezõ felnõtt világ felelõssége és egyben feladata, hogy biztosítsa az ingergazdag fizikális, pszichés környezetet és hogy „ne csapja" be a gyereket érzékleteiben.
Ezért javasolt a természetes anyagok használata a fajsúlyt és a felületi viszonyokat „tévesen" reprezentáló mûanyag játékokkal szemben (az állat szõrös, a fém fémes tapintású és nehéz stb.). Ezen felül pedig a nevelõnek megfelelõ belsõ tartalmakkal - érzelmekkel és gondolatokkal - kell a gyerekek közé lépnie.
Az óvodai nevelés alapgondolatai
A waldorf-óvodapedagógia a késõbbi egészséges életvitelt akarja megalapozni munkájával; e tevékenység eredményei ennek megfelelõen csak a késõbbi életszakaszokban mutatkoznak meg teljes mértékben.
Minden egyes gyerekben megnyilvánul a sokrétû emberi természet, melyet az óvónõ tisztelettel tanulmányoz. A pedagógus a gyerek megnyilatkozásaiból „tudja meg", hogy mire van szüksége a gyereknek, s ezek nemcsak szóbeliek, hanem ugyancsak sokrétûek: ezek közé soroljuk pl. a test-meleget, az egészség-betegség jeleit, a lelki állapotok megnyilvánulásait, s a tudati fejlõdés megtapasztalható mozzanatait is.
Ez speciálisan kimunkált megfigyelést igényel, amely ítélet és elõítélet mentes. Nem engedi a szabadon feltörõ kritikát, sõt nehézségeket leküzdõ szeretetteljes együttélést vállal a gyerekkel, amelyben a gyerek emberi méltóságát megõrizheti.
A nevelés a gyerekben mûködõ természetes erõket támogatja, mégpedig úgy, hogy a gyerek szabadon tudja azokat alkalmazni, fejleszteni. Ez szeretetteljes, meleg légkört kíván, amely biztosítja a megfelelõ fizikai és pszichés környezetet, s kizárja a zavaró és erõszakos befolyásokat.
A cselekvés az érzés és a gondolkodás fejlõdésében az óvonõ figyelmes, tapintatos vezetéssel segít, amely nem engedi a túlterhelést, hanem védi a gyerek saját érésének, kibontakozásának tempóját. Lehetõséget nyújt arra, hogy a gyerek saját útját a megfelelõ módon találja meg, s ezen egyre önállóbban járjon.
Óvni kívánja a gyerek fejlõdõ belsõ világát, fokozatos érdeklõdését segíti elõ: ott ajánl segítséget, ahol a gyerek éppen tart és megvárja, hogy önállóan találja meg a következõ lépést. Elvárások helyett érzelmi biztonságot, védettséget nyújt. A nevelõ törekszik megérteni a gyerek világát, s tiszteli alakuló világképét.
Az óvónõ tudatában van annak, hogy minden érzékelés kihív a gyerekbõl válaszként egy belsõ gesztust, megmozdulást, amit majd az átélés után képszerû, álomhoz hasonló szemléletben dolgoz fel. Ha ezt a folyamatot nem sürgetik, akkor a természetes érési folyamatok biztosítják a sajátos gyerekkori erõk (teljes figyelem és nyitottság, fantázia, kezdeményezõkészség, eredetiség és szociális érzés) átmentését a késõbbi életszakaszokra is. A külsõ, a nevelõ által gyakorolt vezetést a gyereki személyiség belsõ vezéreltsége helyettesíti, amely alapot képez a szabad önismeret által meghatározott közösségi élethez.
Az óvónõ kivárja azt az idõpontot, amikor a gyerek maga kezd cselekedni. A waldorf-pedagógia ebben az életkorban mellõzni szeretné:
■ a példakép és tapasztalati tartalmak hiányát
■ az idõ elõtti, túl korai fejlesztést
■ a tevékenységekben, vagy más módon megnyilvánuló egyoldalúságot
■ a gyereket körülvevõ, s rá ható idegességet, hajszoltságot és - ebbõl fakadóan - a kezdeményezési kedv hiányát
■ a rossz (beteg) példák követését
■ az elidegenedést, a természeti és emberi világ, az ember és ember közötti kapcsolatok átláthatatlanságát
■ a magányosságot (ha a gyerek nem oszthatja meg belsõ élményeit mással).
A waldorf-óvoda minden apró mozzanatával a kisgyerek életformáját szolgálja. Igyekszik jó minõségû táplálékot adni a gyerek testének, lelkének, egész személyiségének.
A gondozás szeretetteljes tevékenységei: a testápolás, a táplálkozás, a melegen tartás, az öltöztetés-öltözködés nemcsak a gyerek fizikai szükségleteit elégítik ki, hanem egyben a lelkét is ápolják, növelik biztonságérzetét. Ezt az „anyai" gondoskodást az óvónõ tudatosan magára vállalja, mivel ez nevelõi tevékenységének, a gyerekekkel való kapcsolatának meghatározó része: e tevékenység közben folyamatosan tájékozódhat a gyerek állapotáról, testi-lelki közérzetérõl. Fejlõdése során a gyerek egyre önállóbban látja el testi szükségleteit, majd az óvónõ mintáját követve õ is felajánlja segítségét a kicsiknek. A családias kapcsolat az egész csoportot átöleli.
A waldorf-óvoda áttekinthetõvé teszi a mindennapi cselekvések világát a gyerek körül. A gyerek látja a felnõtt tevékenységében, hogy mi mibõl lesz (kenyér a búzából, baba a fadarabból stb.), így késõbbi életkorokban is otthonosan mozog az õt körülvevõ világban.
Óvni szeretné a gyerekkort, hogy a gyerek csak lassan ébredjen fel a kreatív erõket felszabadító, képdús gyermeki álomvilágból. Ennek az a célja, hogy az „ébredés" után viszont valóban önállóan, biztosan, erõteljesen, éberen tudjon élni a világban.
A nevelés a gyerek individuális fejlõdését differenciált módon segíti és módot ad lényének a közösségben való kibontakoztatására is. Azáltal, hogy mindenkinek van szerepe, a „mindenkire szükség van" élmény és a szolidaritás érzése végigkíséri õket kibontakozó életük során.