5-8. osztály tanterve

Ötödikessé válni…

Az ember talán legtermészetesebb és egyben leginkább észrevétlenül végbemenő létpillanata a légzés. A levegő szemmel nem látható, kézzel nem tapintható eleme a környezetnek a Földön, mely mindaddig a harmónia alapszubsztanciája, amíg valami nehézség vagy akadály nem lép fel, hogy a testünk és a környezet eggyé válhasson egy légvétel által. Ez a kiegyensúlyozottság tükröződik a tizenegy éves Waldorf-diákok fizikaiságában és lelki minőségében egyaránt, illetve a tanulási folyamatok aspektusaiban. Mindent, mintegy jóleső, szükséges, de szinte észrevétlen könnyedséggel megragadni ebben az életkorban. Ez a kimondatlan útravaló erre az évre. Ez a hangulat kíséri végig az év valamennyi mozgásos, művészeti vagy gondolkodási tevékenységét. Folyamatos, minden tantárgyra kiterjedő készülődésnek rendeli alá magát a tanév, hogy tavasszal egy közös, katartikus örömünnepen való tevékeny részvételben kiteljesedjenek a gyereklelkek: a Waldorf-olimpián.

A görögség a fő irodalmi és történelmi környezet, mely a természettudományokat is magába foglalva (geometria, növénytan) lélegezve hatja át az epochákat. Az óind kultúrkorszakkal kezdődően – a perzsa, a mezopotámiai, a káld-babiloni és az egyiptomi mitológia irodalmán keresztül – a gyermekek képekben és érzésekben veszik fel magukba azt a folyamatot a történelemtanulás kezdeteinek időszakában, a görögség idejéig kitekintve, ahogy az ember otthonává tette a földet. A fizikai világban hogyan tudta magán keresztül összekapcsolni az Eget a Földdel. Hogy mit jelentett görögnek lenni. A görög dalok minőségében, tánclépésekkel kísérve, az irodalmi versformák kipróbálásával, a disztichon szövegrészek memorizálásával a lüktető sorok légzését gyakorolva, a retorika műfajának (kiselőadásokban való megélésével) a szónak és a beszédnek, a légzés legünnepibb érzületéhez eljutni végül. A beszédművelés, az anyanyelvoktatás elemei mind ezt támogatják. A magyar irodalomban Petőfi költészetén keresztül az egyszerű, de ritmikus, ütemhangsúlyos verselésben jelentkező lélegző népnyelvi elemek, a nyelvhasználat szabad és választékos, könnyed átélését kapják.

A gyermekek testaránya harmonikus alakot vesz fel rövid időre, a pubertást megelőző életszakaszban. Aki figyelmesen rátekint egy ötödikesre, megláthatja benne annak későbbi felnőtt sajátos vonásait. A gyermekben megmutatkozó harmónia szép és nyugodt tekintettel párosul. A nevetés és az öröm hatja át a mindennapokat, mely tevékenység szintén a légzésnek különös színezete. Az ötödikes gyermek boldog, önfeledt, mintha kicsit a föld felett lépkedne. Fáradhatatlanul szeret játszani, igazságosan. Így van a hangjával is. A mozgásórák is ezt a mozzanatot ragadják meg. Fontos, hogy a főbb tevékenységek, a futás, az elrugaszkodás és a dobás mozdulatába könnyűség áradjon be a megnövekedett erő köré. A mozdulatokat a szépségre való törekvés szövi át, mintha a gyermek jól érezné magát a levegőben. Nem azért vágyik elrugaszkodni a földtől, mert távolra vagy magasra vágyik, hanem mert azt az érzést kívánja megélni, ami az elrugaszkodás után, de még a földre érkezés előtt van. Nem versengeni akar másokkal, hanem keresi önmagát, ahogy azt a delphoi jósda falára vésték. Keresi az összetartozás élményét általa, amely a városállamok, a poliszok korában az emberlélekben a szociális összetartozás alappillére is volt egyben. Az igazság és a szabályosság, a szimmetria, a pontosság az iránytűje, melyet páratlan küzdeni akarás hajt.

A szabadkézi geometria a természettudományok irányából ápolja ezt a fajta lelki hangulatot, a kézzel rajzolt vonalak által létrejövő geometriai alakzatok harmóniát és szabályszerűségeket sugallnak, az ismétlődő alakzatok pedig a növényvilággal való rokonság érzetéhez is elvezetik őket. Az építészet kiemelkedő struktúráiban minden összegződik. Szinte vágyik testük, lelkük, hogy a jót, az igazat és a szépet megpillanthassák és átélhessék a világból.

A kézügyesség, a figyelem, az érzés és a harmonikus lény ebben az időszakban a legmagasabb kihívást helyezi maga elé a kézimunka-tevékenységben: öt tűvel, egy használható, saját erőből születő, kötött zokni elkészítését. Ebben a tevékenységben a szív, a kéz és a fej a legtisztább egyensúlyban dolgozik egy közös cél megvalósításának érdekében, miközben gyönyörű hangon görög himnuszokat s ódákat énekelnek, dúdolnak, az Olümposz istenei felé…

Hatodikossá válni…

Amennyire a légzés élménye, mint tevékenység, és a levegő, mint elem, a hordozója az ötödikes gyermeki minőségnek, az emberlény tizenkettedik életévében a gyermekfejlődés során erőteljesen a föld erőinek vonzásába kerülnek a tanulók. Akárcsak Ikarosz a görög mitológiában, figyelmen kívül kezdik hagyni az atyai tanácsokat, függetlenedni szándékozó határ- és útkeresés veszi kezdetét, fontos lesz a hatodikos korú gyermeknek, hogy maga tapossa ki a felfedezés örömének ösvényeit, ne mondja meg neki senki, hogyan, merre menjen. Minden intelem és tiltás csak olaj a lelkesedés és kíváncsiság lobogó tüzére. Elindulni vágynak, magasba törni, akár annak árán is, hogy lezuhannak, visszahullanak a földre, mint Ikarosz – képletesen persze. Pontosabban, szeretné a kamasz lélek saját maga az emlékezetébe vésni tapasztalásait. Nem a szabályok ellenében cselekszik – elsődlegesen –, csak önmaga legmélyebb mélységeibe kívánja eljuttatni a világból szerzett ingereket, saját lenyomatokat kíván felvenni a világból. Már nemcsak a légzése és a keringése kívánja, hogy áthatott legyen élményekkel, érzésekkel. Sokkal elemibb ütközésig vágyja, óhajtja a világot, a másik emberi lénnyel való megélt kapcsolatát, hogy elraktározza és beépítse önmagába; a fizikaiba, a csontokig, az ember legásványibb minőségéig az emlékeket. Ahogy a világmindenség fizikai történéseit őrzi a planéta. Szándékoltan az ember környezetének legszilárdabb minőségét vizsgálja a hatodikos földrajzepocha. Tágítja persze térben Európa népeinek, kultúráinak ismeretével a szociális és emberi összefüggéseket, de az ásvány- és kőzettan a föld mélyére hatol a hegységképződésekkel, a talajtípusokkal, a felszín alatti élet intenzitását kutatva.

Egyre nagyobb kihívás tanítói, szülői oldalról is olyan feladatokban akaratra és lelkesedésre bíztatni a tizenkettedik életévben a gyermeket, amelyben összekapcsolódhat a fizikai mozgás és a gondolkodás. Lényegi változáshoz érkeznek a gyermekek ebben az életszakaszban. Az ok-okozati időszak kezdetéhez. A megfigyelésen, a saját megfigyelésen és tapasztalaton alapuló oksági világrend felfedezésében. A fizika, mint új tantárgy ebben a legfőbb iránytű. Kezdve a hangtannal, a hőtan, a fénytan és a mágnesesség fizikáján haladva tovább. A mindennapi kísérleteken keresztül ennek a folyamatnak a tudatos felépítésén dolgozunk, hogy az objektív megfigyelés (továbbra is a legtöbb érzékszervet bevonva), leírás és tapasztalatok egymásra épülése később a saját ösvényeken fejlődhessen egyéni vonásokkal. Hangsebességet lehet számolni a mérések mentén, a legegyszerűbb használati tárgyakon keresztül (saját hangszerek, konyhai eszközök stb.) a hang és a hő jelenlétét, változásait megtapasztalni. Definíciók nélkül, saját tapasztalatok, saját fogalmak létrehozásával. Sokszor a megfogalmazhatatlan élmények megtapasztalásában is nagy szerepet játszanak ezek a kísérletek: a hang továbbítása vagy éppen a mágnesvonalak láthatóvá tétele által, avagy a szivárvány élménye prizmák segédletével. Számtalan megmagyarázhatatlan és kimondhatatlan érzés születik a lélekben ebben az időszakban, mely, mint a föld mélyében lévő magma, fortyog, majd az aktív erők hatására felszínre tör olykor – így belőlük is. Az emberlény építi önmagát a legalsó részéből az embernek. Ebben az évben hivatottak a tanulók saját erőik bevonásával a saját Waldorf-babájuk elkészítésére, mely egy egész éves tevékenységben születik.

A szabadkézi geometria helyébe belépnek az egyetemleges mértékegységeken alapuló rajzolás segédeszközei: vonalzók, szögmérő, körző. A hosszmértékek valódi felhasználásában a geometria nyit kaput. Négyszögek, háromszögek és a kör szerkesztésében rendszereződnek az alapformák. (Kell egy új stabil középpont.) A mérés miheztartáshoz, újraéléshez, a gyermek önmaga felismeréséhez és megismeréséhez ad lehetőségeket. Hiszen a végtagok annyira megnyúlnak ebben az időben, hogy úgy tűnik számukra, mintha nem is hozzájuk tartoznának a kezek, az ujjak, a lábak; hiszen mindenbe beleütköznek, elakadnak, és nem is úgy végzik a dolguk, ahogy a kamasz azt kéri tőlük. Az ötödikes harmónia pillanatok alatt ködbe vész. Minden megszerzett tudás, mint egy római mozaik, elemire hullik. (A mozaikkészítés, mint szervezőfolyamat éppen ezért gyakori tevékenység ebben a korszakukban, az iskola több pontján fellelhetők ezek az alkotások az elmúlt évekből.) Ebben az időszakban meglehetősen esetlenné válnak, miközben elemi erő ébred az izmokban.

A negatív számok is egy újfajta gondolati és érzéki kapcsolat mélységét igénylik. A hőmérséklet és a gondolkodás különleges síkon való összhangját felfedezni szép hatodikos minőség. A százalékszámítás gyakorlati területről származó igényből táplálkozik, a rész-egész életérzés párhuzamaként, ami ettől az évtől az epochazárók értékelésének formájává válik.

Róma, mint kultúrtörténeti háttér, mint a rend, a szabályok rendszere, az újrastruktúrálódás forradalmi lendületét adja, mitológiai hátterével, történelmi alakjaival, sorsfordító gondolkodó és hódító esszenciájával egyaránt. A harcos küzdelem a kidobójátékokban érhető nyomon. A botgyakorlatokban pedig az erős és mélységi erők megtapasztalása ébreszt lelket és gondolkodó erőt. De egyszerre a belső és külső egyensúlyi erők megtalálására is nagy figyelmet fektetnek a tanórák, így a zsonglőrködés alaptevékenységgé válik sokféle eszközzel, hogy egy más minőségben visszapillanthassanak harmonikus önmagukra. Róma kapcsán a gyerekek átélhetik a menetelő csoportok hangulatát, a fegyelmet, az egymásra figyelést. A Savaria legió hagyományőrzői gyakori vendégei a hatodikos csoportoknak. A Borostyánút nyomait vizsgálva Szombathely házai közt vagy
ellátogatva az Isis szentély ókori romjaihoz, akár elbiciklizni vagy elgyalogolni a bucsui római vízvezeték maradványaihoz egyaránt történelmi érintkezés, hagyománytisztelet és az életkori sajátosságok átélésének lehetőségét adják.

A hatodikos úgy érzi, a föld polgára lett, látszik a tartásán, a tetteiben. Humorában, kérdéseiben készen áll egy minden eddiginél hosszabb felfedezőútra, mely már a csillagokat hívja segítségül, hogy tájékozódni tudjon a világban.

Hetedikessé válni…

Tengernyi érzés és gondolat űzi, hajtja a hetedikes korú diákokat. Kérdéseik vitorlája tüzes szél által duzzad, és menni, keresni vágynak. Ismeretlen távlatokba törekednek, ahol egy új cél, egy hitelesebb válasz, egy biztosabb fogódzó van az eddig megismert világon kívül. Az egyensúly megtalálásában a vegyes érzelmekkel teli felfedezés öröme és kihívásai adnak támogatást.

A történelem- és földrajzepochák anyaga a nagy földrajzi felfedezések emberiségre gyakorolt hatásaival, folyamataival, változásaival segítik az életérzést betagozódni a gyermekbe, a körülötte egyre táguló világban. Megismerkednek a kor kiemelkedő történelmi alakjaival, akik magasba emelkednek vagy éppen elbuknak a világfejlődést szolgáló munkásságukban. Egyetemes példaképeket látnak maguk előtt, azt, hogy a világban tevékeny résztvevőként a fejlődést hivatott szolgálni az individuum. Figyelemmel kísérik a technikai újításokat és találmányokat a középkor idején, hogy azok által az emberiség miként helyezi el magát az egyre táguló, nagyobb területi egységben a világtérképen. Egyben párhuzamot találva a jelen kor technikai hatásaival, tapasztalatot és megoldásokat találva, kritikát átélve az asszociációkból; a kamasz világ nehézségeiben rendkívül nagy segítséget tud adni az egymás mellett futó ívek egyéni rátekintésből fakadó élménye. Tanúi lesznek a felfedezések hatására átrendeződő Európának, a világkép és a világnézet változásának hatására bekövetkező gazdasági, hatalmi és szociális változásoknak, melyek befogadása és megértése önmaguk megértésére is szolgálhat – hiszen a kamaszkor hullámai ugyanezeket a kérdéseket feszegetik belül.

Az ismeretlen fogalma a matematikában, az egyenletek mérlegelvének bevezetésével, a geometria területén a síkbeli alakzatok kerületének és területének számszerűvé tételével teszi megfoghatóvá a megfoghatatlant. A kézművesség során, fafaragásórán úszó, működő fél méteres kis vitorlás hajót készítenek, melyet a Perint vizén bocsátanak első útjára.

Az eddigi természetszemlélet iránya megfordul. Ami eddig a gyermeket körülvevő élővilágra vonatkozott, kifelé tekintett (állattan, növénytan, ásványtan), az most befelé fordítja a tanulók figyelmét, az emberre. Ahogy a hetedikes korú gyermek is egyre jobban magában keresi a válaszokat, önmegismerésre, önmaga felfedezésére is indul, az emberlény irányába helyeződik a fókusz. Elsődlegesen a környezet és az ember határterületeire. A világ és az emberlény határvonalán helyezkednek el az érzékszervek; az általuk megvalósuló érzékelés (látás, hallás, szaglás stb.) válik a vizsgálódás tárgyává. Illetve mindazok a fizikai folyamatok, melyek a két világ egymással való szimbiózisáért felelősek: a légzés, az anyagcsere, a keringés. Egy egészséges emberlény számára az életfolyamatok harmonikus működésére van szükség. Mindenekelőtt ez a szemlélet van a biológiakorszak központjában, s ennek alapvetéseit fogalmazza meg más nézőpontból egy újonnan belépő tantárgy, a kémia, az anyagok viselkedése által. A biológiai folyamatok hátterében működő mechanikai, optikai, hangtani jelenségeket a fizika témakörében kapcsolják össze a tanulók. A három természettudományos tárgy (a biológia, kémia és a fizika) most már hármas egységben segíti a gondolkodás, érzés és akarat fejlődését a tanulmányaik során. Megtapasztalják, hogy a reneszánsz polihisztorai miképpen juthattak – a világot egységben kutatva – olyan eredményekhez, felfedezésekhez, melyek a világot csakis így vihették előbbre. Hogy erőfeszítéseikben döntő szerepet játszott, hogy a különböző szakterületekben tudatosan és egymásra támaszkodva jutottak az emberiséget előre vivő felfedezésekhez. A diákok mindhárom természettudományos területen számtalan kísérletben szereznek tapasztalatokat az objektív megfigyelések mentén.

Ahogy a földrajzi felfedezők túlfeszítették a határokat (a fizikait, a gazdaságit, a józan észt), a hetedikes is át akarja lépni a határokat, nem hiszi, hogy a határ mögött a semmi van. Érzi, sejti, hogy az erőfeszítés, önmaga határainak átlépése egy új világot nyit számára. Ismeretlen, gazdag és legfőbbképp éppen az ő általa felfedezésre váró új csodát. Megy előre, fáradhatatlanul. Bízik magában, a hite viszi át mindenen. A hite az, hogy a határon túl biztosabb választ kap arra, mint ami vele mindezidáig megtörtént. Az itt megszületett kérdőjelek csak a határon túlról fognak felkiáltójellé egyenesedni, bizonyossággá, megkérdőjelezhetetlen igazsággá szelídülni. Végtelen távolságokra, feladatokra vállalkoznak. Rendszerint vízitúrára, hosszabb, több napos gyalogtúrákra, akár a Balatont megkerülő kerékpártúrákra indulnak a tanítójukkal ebben az időszakban a tanulók.

Horizontálisan és vertikálisan is kibillen a világ a helyéből. Mégis mozog a Föld. „Határ” a csillagos ég. Olyan életérzésben találja magát a kamasz gyermek, mint a reneszánsz korában élő emberiség, mely újrateremtette önmagát egy más nézőpontból, miközben megtanulta új stílusban, új fogalmak közepette kifejezni önmagát az új világban, mely egyszerre töltötte el csodálattal s lett a végtelenbe nyíló világban egyre kisebb és magányosabb. Az irodalmi és nyelvi kifejezőeszközök, stílusok, műfajok ennek az életérzésnek adnak otthon. A kreatív írási folyamatokban a líra és a próza területén a gyakorlatba is beleviszik az életérzéseiket. Verseket, anekdotákat, novellákat, dialógusokat alkotnak, hogy megtalálják a gondolatok és az érzések akarati megfelelőjét.

A „legfelemelőbb” epocha a csillagászat. A gyermek tekintete az ég felé fordul. Kutat és keres. Felfedezi a mozdulatlannak tűnő, örökkön változó folyamatokat önmaga körül, nem fölötte, nem mellette, hanem körüle. Összeköti önmagában az eget (a szellemit) a földdel (a fizikaival); a körötte lévő világot a benne rejlő univerzummal. A csillagok világában rejlő titkok fürkészése a leginkább messzemenő önazonosulást hoz a számára, különösen akkor, ha sikerül a modern technika eszközeit használva még közelebb juttatnunk a gyerekeket a végtelenhez, ahol legbensőbb kérdéseikre keresik (s keresték régen is a felfedezők) a választ, és sikerül egy obszervatóriumba is eljutniuk. Így még hitelesebbé válik előttük a megismert történelmi folyamat a felfedezőkről, s hitelessé a tanulás, ami biztonságot, kíváncsiságot és lelkesedést ébreszt későbbi tanulmányaikra, életükre nézvést.

Nyolcadikossá válni…

Míg a legtöbb nyár a kilégzés, a pihenés, a felejtés időszaka, a nyolcadik iskolaév előtti forró hónapok nyughatatlanul terelgetik napról napra a második hét évük lezárására készülő diákjainkat. A nyolcadikos éves munka gondolata foglalkoztatja őket. A kiválasztott témát körüljárni, rendszerezni, saját magukon átszűrve a kutató- és feltárómunka tapasztalatait, eredményeit strukturálni, szerkeszteni, hogy abból május elejére összeálljon egy impozáns könyv értékű füzet, az bizony nem kevés időt, fáradtságot igényel. Éppen akkor, mikor tulajdonképpen semmire nem érnek rá, mert a világ nem vár, s félő, hogy lemaradnak mindenről, ha csak egy pillanat is elkerüli a figyelmét a tizennegyedik életévében járó fiataloknak. Mindezt úgy, hogy még tanulni is kell. De mit lehet tenni? Ez a művészeti zárómunka (ha úgy tetszik záróvizsga), az általános évek lezárásának pillanata, a gimnáziumba lépés küszöbfeladata. Ki kell állni a hallgatóság elé – amit már százszor megtettek a kiselőadások alkalmával – és meg kell győzni a közönséget (szülőket, tanárokat, meghívott vendégeket), hogy a témában nemcsak jártasak, hanem mindazt a technikai, művészeti és gondolkodáshoz szükséges készséget begyűjtötték, amellyel aztán előadóként a téma alapos ismerőiként fel lehet rájuk nézni. Ráadásul mindezt egy művészi minőségű tárgyban meg is kell jeleníteniük. A nyolcéves út tükre ez a kiállás (plusz a Waldorf-óvodai évek). Egy összegzés. Hatalmas összegzés, amelyben benne vannak a kirándulások, a különböző epochákban megélt folyamatok, amelyekkel megszelídíthető az ismeretlen, a megszámlálhatatlan, az elérhetetlen. S akár több szólamban, más-más hangnemben előadható. Annyi nyelven, amennyi nyelven szükséges, határokra, nemekre, életkorokra való tekintettel. Amit a szív felvett ritmusaiba, amit a mozdulatok meggyúrtak és a gondolatok átformáltak, az most éretten terítékre kerül. Egyszerre minden eszköz, út és cél.

A Waldorf-iskola nyolcadik éve egyfajta szintézis, magasabb fokon az előző évekhez képest, csak kritikus hőfokon. Hiszen belül minden elég, minden forrong. A történelem érintett korszakai próbálják „borogatni” – kutyaharapást szőrével – ezeket az érzéseket, gondolatokat, tetteket; a forradalmak korában bolyonganak tanítójuk vezetésével, kiemelkedő személyiségek hűsítő életművei mellett. A feltalálók sajátosan összegző képességei melyek találmányokhoz, technikai forradalmakhoz is vezetnek. A kémia keretei között mindent felemészthet a tűz, mindennel foglalkoznak, ami lángot lobbant, hővé válik, legyen az külső vagy belső tűz. S hová a lángnak már csak a füstje ér talán, a magasban, az égben, a felhőkről, az álmodó lélek határán is széttekintenek a világra, a meteorológia témakörében elmerengve.

Az emberlény teljességében áll előttünk. Minden tekintetben kimunkálta magát a test és a lélek a feladatokra. Felhajtóereje, mozgatóereje, mely belülről tettre készen izzik a csontokban, inakban megfeszülve (egyben a biológia epochatémakörei, amit a fizika mechanika tárgyköre támogat), a lélek most már minden pillanatban a világba vágyik. Valóságosan és virtuálisan is. A földrajz a távoli földrészekig repíti őket (Ausztrália, Amerika), hogy ennek a kiáramlásnak táplálékot adjon. Az informatikaoktatás pedig igyekszik életkoruknak megfelelően támogatni, a digitális forradalmi érzésen keresztül megragadni az önmagára és világra ismerő ifjú lelket.

A nyolcadikos dráma minden évben nagy érdeklődésre tart számot. Ott a közösben nem csak születik valami, de széjjel is válik. Új erők ébrednek egyénenként, új utak nyílnak, majd feloldódik egy boldog pillanatban. Olyan pillanat ez, amikor ugyanabban az összetételben utoljára mozdul meg az osztály. Nincs több hónapünnep, se dráma, se koncert, se kirándulás. Méltó lezárás a drámajáték. Búcsú. Kicsit egymástól. Az alsó és középtagozat megismerő folyamataitól. S egy kicsit elköszönés az osztálytanítótól, aki nyolc éven át vezette őket.

A ballagás a nyárünnep eseménye, mely a haranglábnál éneklő társak, szülők és tanárok csillogó tekintetű sorfala között zajlik. Virágillatban, kánonban hullámzó dallamok kísérik ki a nagykapun a nyolcadikosokat – Waldorf-csiga kitűzőjükkel a ruhájukon – szimbolikusan és valóságosan is…