Techné – Új gyakorlat a felső tagozaton

Amikor először próbáltam megragadni, mi is az a techné, nem jártam sikerrel. Iskolánk életében az első technégyakorlaton a 11–12. osztály volt. Amikor a gyakorlaton történtekről, a tartalmáról érdeklődtem, sem a diákok, sem a kísérőtanáruk nem tudott igazán képbe hozni. „Nem elmondható”, „leírhatatlan”, hasonló válaszokat kaptam.

Lássuk a tudományt! Az idegen szavak szótára szerint jelentése „Technikai tudás (gyakorlati), képesség az alkotásra, konkrét egyedi szabályok alapján.” – nos ezzel se kerültem közelebb.

Nem maradt más, mint hogy egyenesen Lichtl Danihoz menjek, aki ennek az új tantárgynak az egyik megalkotója. Az alábbiakban a vele készült riportot olvashatjátok.

• Mi volt az előzménye a technének?
• Az életemben már benne voltak ezek a pontok, de erre csak utólag jöttem rá. 2014-ben elindult a Szabad Gondolatok Házának az akadémiája, amely az ember és a számítógép kapcsolatával foglalkozott szellemtudományos szempontból. Akkor vágóként dolgoztam, retusáltam, de abban kényelmetlenül éreztem magam. Minél inkább beleástam magam az antropozófiába, annál inkább azt éreztem, hogy nem vagyok a helyemen. 2014 őszén 6–8.-osokat, majd rá egy évre a Regiben (Regionális Waldorf Gimnázium) kezdtem el tanítani. Ott voltak olyan gimnazisták, akik filmet szerettek volna csinálni. Láttam a munkáikat, azt éreztem, ez eléggé nehezen megy nekik, és úgy döntöttem, segítek nekik. Elindult egy filmes szakkör, ezáltal a techné. Volt 10–12 gyerek. Tarkovszkival kezdtünk el foglalkozni, s azzal, hogyan lehet valós filmet csinálni, nem hungarocell díszletek között, hanem valósabb térben forgatni. Dramaturgiát írni a térre. Találtunk régi csatornákat, bomladozó épületeket, azokhoz kezdtünk el forgatókönyveket írni. Ott jöttek létre az első kis filmetűdök. Annyira belementünk ebbe, hogy elkezdtük keresni a film és a valóság közötti viszonyt. Volt egy projekthetünk, amelyet végig landartoztunk. A Pilisben és a Duna-parton. Ott megszületett egy másik fontos eleme a technének: a természettel való munka, a természetben való alkotás. 2016 nyarán volt egy tábor, azt már technének hívtuk. Az akadémia is elkezdte segíteni. Frisch Mihály is eljött. A szakkör átalakult a valóság keresésévé. Aztán egy éven keresztül négy fiatallal együtt dolgoztunk: Frisch Mihály, Rádi Péter és én. Ott a techné volt a téma. A fiatalokkal közösen folyt a kutatás. Készültünk valamivel, de el tudtuk engedni közben és bele tudtunk menni abba, ami a fiatalokból jött. A fiatalok a kutatótársaink voltak. Mi voltunk, akik megformálták, de közösen mentünk bele a folyamatba.
• Mit takar a valóságkeresés? Hogy lehet a techné eszköz arra, hogy a fiatalok gondolkodását segítse?
• Valamilyen minőségben a szabadság filozófiájára (R. S.) építkezik és azt a fajta gondolkodást próbálja meg megragadni. Igazából bármi lehetne az eszköz ahhoz, hogy az ember eljusson egy iskolázott gondolkodásig. A techné esetében ez a hordozó a technika. De beszélhetnénk ugyanígy a horgolásról is vagy a kertészetről.
• A technikán keresztül az ember szabadságát, moralitását megélni?
• Inkább a technén keresztül a fiataloknak lehetősége van elsajátítani egyfajta gondolkodóképességet. Ez az igazi védelem a technika veszélyeivel szemben. Egy átlátóképesség legyen, egy gondolkodóképesség, amellyel bele tud hatolni az ember a jelenségekbe és a jelenségek mögé tud látni. Összefüggéseket ismer fel. Alapvetően ez a magja. Következetesen, természettudományos módon fogunk jelenségekbe belenézni, behatolni, de nem a mai természettudomány szerinti értelemben, hanem a klasszikus természettudományos gondolkodás alapjain. Ugyanakkor ez egyfajta Goethe-i szemlélet, a gondolkodásban mindig megjelenik a művészet, a művészi átéléssel való belehatolás egy jelenségbe. Nem lehet megismerni fejjel, a szív is, mint egy észlelőszerv működik, amelyen keresztül egy jelenségnek egy oldalát meg lehet ismerni. A techné munkában ez a fajta gondolkodás jelenik meg: folyamatosan kiegészíti a művészet a klasszikus tudományos gondolkodást. A kutató és művész kiegészíti egymást. Így tárul fel egy teljesebb realitás.
• Hogy lett a techné egy tantárgy? Felépítettetek egy tantervet?
• Maga a techné mindig egy élő folyamat volt. Azt láttuk, hogy a fiatalok valamit meg akarnak ismerni, mi ehhez hoztuk a tapasztalatunkat. Én is öt évig foglalkoztam filmmel, barátomnak, Rádi Péternek jelenleg is van egy reklámcége, Frisch Mihály is foglalkozott technikával, kifejezetten az antropozófus oldalról, a film átvilágításával – azt tudtuk adni, amit már átéltünk. Az antropozófia szemszögéből tudtunk ránézni arra, amit már megéltünk az életben, azt tudtuk bevinni a fiatalok közé. Ez nem volt megcsontosodva: minden egyes techné újat hozott. Volt, hogy euritmiát festettünk, volt, hogy becsempésztük képzőművészeti kiállításra. Azt néztük, hogy terekkel hogyan lehet dolgozni. Hogyan lehet olyan installációt létrehozni, amely ad az embereknek, emeli őket, tudatosságot serkent bennük. Volt, hogy a Szabadság hídra mentünk ki, ahol épp egy tüntetés folyt. Mi is csináltunk egy hatalmas ponyvát, amelyre felfestettük a technika fejlődését, hogy hogyan válik ketté ez a fejlődés, hogyan jelenik meg az a technika, ami az elektromossághoz kötődik és az atomenergiához, és hogyan jelenik meg a másik oldal, a morális technika. Egy hatalmas Y-t rajzoltunk: itt állsz, döntésed van, hogy gépember vagy embergép jön létre. Ezt kiraktuk a hídra. A járókelők, katonák nem értették, ha egyik párthoz sem tartozunk, akkor mi most hová tartozunk. Ez jött a fiatalokból, hogy ezt hogyan lehet bevinni a világba.

Nem lett volna belőle tantárgy, talán nem is jutott volna eszünkbe, de a Regi kiírt egy tantervi tartalmi fejlesztést, és erre írtunk egy anyagot. Mesterházi Mária volt a konzulensem, és végül megnyertük ezt a pályázatot. Született egy 80 oldalas dokumentum, amelyet hárman jegyzünk: Rádi Péter, Frisch Mihály és én. Peti a filozófia oldaláról, Mihály az antropozófia oldaláról bontotta ki, én pedig a techné tapasztalatokat adtam hozzá. Ez egy kemény halálfolyamat volt – egy eleven és élő folyamatot megfagyasztottuk a leírás által.

• A pillanat kimerevítésének lehet fontos célja. Megmutatni, támogatókat szerezni az ügynek.
• Igen, máig mély élménye az életemnek, hogy pont húsvétkor kezdtük el. Miközben leírom és lefagy, közben hihetetlenül inspiráló gondolataim születtek. Sokkal tudatosabbá váltak folyamatok. A halálból egy új élet születését éltem meg – új perspektívák jelentek meg.

Akik elbírálták a pályázatot, nagyon értékelték a megszületett eredményt, de igazából kevés emberhez jutott el igazán a gondolat, az idea. Ez egy olyan dolog, amely nagyon finom tartalommal bír. Csak olyanoknak adtuk ki, akikkel előzetesen beszéltünk. Talán a mai napig is csak 3-4 ember volt, aki ezt elkérte tőlünk.

• Az iskolák azzal a bizalommal mentek bele ebbe a folyamatba, hogy igazán nem ismerik mélyen a lényegét?
• Igen, nagy bizalmat adtak nekünk ettől az évtől. Így lett tehát ebből egy tantárgyi tartalom. Én Solymáron kezdtem el tanítani, ott lett belőle tantárgy, az informatikával összekötve – így nem tudott annyira tisztán önmagában megjelenni. Ott újabb tapasztalatokat szereztem. Amikor a Szabad Waldorf Gimnázium elindult, ott már, mint kötelező tantárgy jelent meg a tanrendben.
• Hogy lehet kötelező tantárggyá tenni? Bele kell építeni a helyi tantervbe, engedélyeztetni kell? Ez most egy nagyon bürokratikus folyamat lett sajnos.
• Mi ezt még időben meg tudtuk tenni. 2015-ben indult az iskola alapítási folyamata, már az alapításnál felmerült az igény, hogy legyen egy olyan tantárgy, amely segíti a fiatalokat a technikában való eligazodásban.

• Gimnazistákkal dolgoztok. Fiatalabbaknál is lenne a technének létjogosultsága?
• Természetesen. Már a legelején gondoltunk az óvodásokra is. Volt, hogy óvónőknek tartottunk előadást a technikáról. Minél hamarabb el kellene kezdeni foglalkozni a technikával. Nyilván kicsiknél egész máshogy, mint ahogy egy kamasszal. Volt, hogy találtunk embert, aki elkezdte volna, de abbamaradt a folyamat. Nem találtunk olyat, aki feladatának tartaná, hogy ezt a szemléletet fiatalabbak felé elvigye. Én jelen pillanatban nem tartom magam alkalmasnak erre a feladatra, nem vagyok óvodapedagógus. Most azért kínáljuk a technét 9–13. osztályig, mert jelenleg erre van kapacitás.
• Egyhetes gyakorlatokra érkeznek hozzátok a fiatalok. Lehetne ezt más formában is végezni? Pl.: szakórai keretek között?
• Nem. Az a fajta munka, amit csinálunk, igényel egyfajta elmélyültséget. Egyre inkább azt látom, hogy a szakórák nem működnek a fiataloknál. Olyan generációk jönnek, melyek egyre kevésbé tudják kitartóan fenntartani a figyelmet. Az epocha még működik, és az elvonulások is, pl.: az erdészeti, mezőgazdasági gyakorlat vagy a dráma. Szakórában nem lehet kapkodni. Itt arról van szó, hogy a fiatalok milyen ütemben tudnak egy megismerési folyamatba belemenni. Van, aki a művészet, van, aki a fej vagy az akarat oldaláról közelít.
• Mindenkit megérint a techné, aki részt vesz a gyakorlatokon?
• Azt nem tudnám mondani. Nagyjából 6–7 gyerekhez jut el egy 25 fős osztályból tudatosan, van egy „középmezőny”, akihez valamilyen formában eljut, van 6–7 gyerek, aki nem tudja felvenni. Lehet, hogy hordoz ebből valamit később magában. Szeretném, ha a jövőben minden fiatalhoz el tudna jutni. Korábban 9.-től 13.-ig tanítottam technét. A diákjaimmal mindig találkoztam vagy a képzőművészet-epocháimon vagy a szünetekben megkerestek. Most csak ez az egy hét van, ezért át kell dolgozni a technét, hogy ez alatt az egy hét alatt is el lehessen érni a fiatalokat. Sok mindent át kell formálni. Azon van a hangsúly egy-két napig a megérkezéskor, hogy kialakuljon egy közös nyelv.
• Mennyire nehéz a megérkezés, a jelenlét? A mobiltelefon bizonyos mértékben megakadályozza, hogy jelen legyenek a fiatalok a saját életükben. Hogy sikerül ez a belépés a valóságba?
• Kettős: van olyan fiatal, akinek evidens, hogy nem használ mobilt, van, aki pedig szenved tőle. A legtöbben tapasztalatokhoz jutnak: milyen az, ha nincsen ott a mobil. Vannak feladatok, amelyekhez viszont használjuk a telefont. Amint van egy izgalmasabb feladat, elkezdenek beszélgetni, eltűnik a telefon. A mobilt egyébként arra használják, hogy kiszakadjanak a közösségből. Régen ilyenkor elmentünk sétálni vagy elbújtunk valahová, ahol egyedül lehettünk a gondolatainkkal, most a fiatalok ilyenkor a telefonjukban merülnek el. Ezt telefon nélkül nehéz most megélniük. Az elvonulások alkalmából ez a közösségben való gondolkodás kezd kialakulni. Ez sokat hozzátesz az osztálydinamikához. Az év végi visszatekintéskor ezeket az alkalmakat szokták kiemelni. Az egymásra találások, a megnyílás, a mély beszélgetések nagy élményt jelentenek.
• A hét végén vissza tudtok-e tekinteni, mi született a gyakorlaton?
• Van egy visszatekintő munka, ahol elmondják, hogyan élik meg a hetet. Van, aki katarzisnak: „na itt van valami, amit kerestem a világban”, van olyan visszajelzés is, hogy elfáradtak, sok volt, nem találták meg az értelmét. Máshogy beszél egy kilencedikes vagy tizenkettedikes. A kritika legtöbbször nem is a tartalomra, hanem a helyre érkezik: ez a hely, ahol fogadjuk a diákokat, egy régi turistaszálló, az étel menzaétel. A körülményeken nagyon szeretnénk változtatni.
• Tanítási helyzetekbe az ember sokszor egyfajta elvárással megy bele, hová szeretném eljuttatni a fiatalt. Nektek milyen elvárásaitok vannak?
• Dolgozom azon, hogy ne legyenek elvárásaim. Hogy azzal az osztállyal tudjak foglalkozni, aki jön, az ő szintjükhöz mérten tudjunk eljutni valahová.
• Van különbség egy fővárosi vagy egy vidéki iskola kilencedik osztálya között?
• Mindegyik kilencedik zseniális megfigyelő. Nagyon részletes tárgyi leírásokat tudnak adni, amire lehet alapozni. De valamelyik osztály a mozgásában erős, van, amelyik inkább üldögél és megfigyel.
• Mik a távlati terveitek?
• A Szabad Gondolatok Házának csak egyik tevékenysége a techné – úgy általában a fiatalokkal végzett munka nagyon hangsúlyos. Becsvölgyén van egy épület, amelyet az önkormányzattól bérlünk. Nagyon szeretnénk egy saját birtokot, ahol egy burok meg tud születni. Idővel szeretnénk egy biodinamikus mezőgazdaságot megformálni, felmerült a tanárképzés gondolata is, szeretnénk kurzusokat is. Egyfajta szellemi központot, alkotóteret szeretnénk létrehozni, ahová meg lehet érkezni azoknak, akik antropozófiával vagy akár a technikával, a technikatudatossággal szeretnének foglalkozni.

Ebben az évben húsz, huszonegy technégyakorlatot tartunk – kilenc-tíz iskolát jelent. Fontos, hogy a gyakorlatok között legyen egy kilégzésünk, egy nyugodt felkészülési hét, hogy elkerüljük azt, hogy rutinból kezdünk el dolgozni.

• Kialakult egy rendje a gyakorlatoknak. Mivel foglalkoztok az egyes évfolyamokon?
• Vázlatosan megvan, hogy korosztályonként mivel foglalkozunk. Kilencedikben fontos, hogy a fiatalok kézzelfoghatóan találkozzanak a technikával. Belemegyünk abba, hogyan működik egy vetítőgép, hogyan lehet fényképet előhívni, analóg előhívást, fotogrammot csinálunk. Van, hogy alászinkronizálnak vagy saját maguk készítenek filmeket. Általában a témánk itt a látszat és a kézzelfogható valóság. Az érzékszerveken keresztüli észlelés. A négy elem hogyan működik? A tűz a valóságban éget, a fényképen nem. A szikla a filmen nem áthatolhatatlan. Máshogy jelenik meg egy törvényszerűség, ha képen találkozom vele. Megjelenik két rendszer: a kép rendszere és a kézzelfogható világ rendszere. A kettő hasonlít egymásra, azért téveszthető össze. Később, a technika előrehaladásával már elhiszik azt, amit látnak a filmen vagy a számítógépes játékban. Összefolyik számukra a két világ rendszere. Ez nyitott, szeretném, ha mindig mással tudnánk foglalkozni.

Tizedikben a folyamatokon, az átélésen van a hangsúly. A tizedik a víz. Olyanokkal foglalkozunk, hogy hogyan van egy technikai fejlődés, hogyan jön létre egy eszköz a világban. Jó példa a zene, a hang rögzítése a kottától a digitális jelig. Az a törekvés jelent meg, hogy megmerevítsék, megkössék a hangot. Hogyan formálódnak az eszközök? A hanghordozó először még egy kemény lemez, aztán egy mágnesszalag, a fizikai barázdák már csak pozitív és negatív töltéseket hordoznak, aztán ez átalakul egy digitális jellé. Tulajdonképpen elveszik a teste, a hordozó az anyag alá süllyed. A másik témánk az, hogy az ember nem feltétlenül csak passzív módon tud a technikához állni. Legtöbbször a technikába csak belenövünk, nem gondoljuk át, hogy ez egy alakítható birodalom. Sokan determináltnak képzelik el: ez a technika van és kész. Olyan példákat próbálunk a fiataloknak bemutatni, hogyan tud az ember egyre tudatosabbá alakítani a technikához való viszonyát, hogyan lehet a teljes tudattalanságból eljutni a tudatosságig, amikor átlátom a rendszert. Hogyan lehet odáig eljutni, hogy teljesen új rendszert hozok létre? Vannak olyan filmek, amelyekkel szoktunk foglalkozni. Ilyen például a Modern idők Chaplintől, ahol a Chaplin karakter teljesen tudattalanul éli meg azt, ami körülötte történik, sodródik a technikával. Aztán megjelenik az a karakter, aki átlátja a rendszert, kicselezi. Átlátja a kiskapukat. A Mátrixnál a karakter eleve egy hacker, teljesen átlátja a rendszert és a kiskapukat. A kérdés, hogyan tudja meghaladni a rendszert, teljesen újat létrehozni.

• Mennyire vannak erre felkészülve a waldorfosok? Nyolcadikig a médiától megpróbáljuk megóvni a gyerekeket.
• A technénél a megismerést erősítjük. Nem azt mondjuk, hogy a film elveszi a lehetőséget a tudatosodástól, hanem jó filmeket is mutatunk. De a lényeg, hogy hogyan működik, hogyan hat. Alapból a Waldorf-iskolásoknak van ehhez képességük, megkapták az alapokat.

A tizenegyedikben megjelenik az elvont, absztrakt gondolkodás lehetősége. Ott már olyan megfigyelések felé megyünk el, hogy belül mi történik az emberben. Itt sokat foglalkozunk a belső képalkotással. A belső kép milyen viszonyban van a külső képpel? Megismerünk olyan fogalmakat, amelyekhez nincs külső, csak kölcsönvett képünk van. Például démon vagy ördög: valaki megformálta, aki belső képből dolgozott, de Te a külső képet kezded el belső képként értelmezni. Belemegyünk abba, hogy pl. manó vagy törpe vagy tündér – mi az, ami a fiatalokban belső képként megjelenik. Ez honnan jelent meg? Mi volt a gyökere? Honnan látsz magadban egy ilyen tündérképet? Előbb-utóbb megjelenik az, hogy Disney- filmekből vagy mesekönyv-illusztrációkból, ez egyre inkább tudatosodik. Feltesszük a kérdést, hogy akkor mi ez a jelenség igazából. A tündérnél bele tudunk menni etimológiailag és a tűnékenységgel kezdünk el foglalkozni. Mi az, hogy valami felcsendül? Csend és cseng? Eltűnik, feltűnik? Valami, ami az érzékelhető és érzék feletti között lévő finom jelenség. Belemegyünk a landartba, abban meg kell tudni találni a tündért, megépíteni. Teljesen kitárul számukra ily módon, hogy mi a tündér. Teljesen el tudják engedni a meglévő képzetüket róla. Fogalmi oldalról kezdünk el belemenni, ennek nyomán belemegyünk a képalkotás történetébe. Van egy fogalmiság az emberben, egy belső képi világ, abból elkezd külső kép létrejönni, egyre sűrűbb külső képek jönnek létre, mint a fotó, a film, az interaktív film, a jövőben az agyi interface. Azt vesszük észre, hogy újból visszatér a külső kép a belsőbe, de már egy külső kép válik belsővé. Az agyi interface-nél kimarad a látásközpont, rögtön az agyban jelenik meg a kép. Megnézzük, hogyan hat a külső kép. Milyen lehetett akkor a világ, amikor még nem volt ennyi külső kép és csak fogalmilag tudtunk eljuttatni egymáshoz képeket. Milyen az, amikor már fotók veszik körbe az embert? A képzetei már nem ilyen elevenek és mozgók, hanem megcsontosodottak. Már nincs olyan ebben a világban, hogy valami lebeg, hogy egyszerre hő és illat. Az emberi gondolkodás teljesen rugalmasan el tud képzelni teljesen megfoghatatlan szellemi dolgokat is. Onnantól, hogy az embert egyre inkább megcsontosodott képek veszik körül, egyre inkább fontosabbá válik a fogalomalkotása is, mert ilyen képzeteket társít a fogalmakhoz is. A technikai törvények nagyon durván hatnak az ember gondolkodására. A tizenegyedikesek jól bele tudnak ebbe menni, gyakorlatokon keresztül. Kapnak például egy képeslapot, el kell mesélniük, hogy mi van a képen. Miben volt más, amit a másik magában látott? A legutóbbi tizenegyedikes csapat fiataljai nagyon fontos dolgokra jöttek rá.

Tizenkettedikben a küszöbön lévő technikákról kezdünk elmélkedni, a számítógépről. Ott kezdünk el belemenni olyanokba, hogy kiterjesztett virtuális valóság, agyi interface, metaverzum. Amit a Facebook, Elon Musk elkezd csinálni. Ott már belemegyünk abba, hogy a számítógép mit jelent az embernek. Vannak olyan gyakorlataink, hogy számítógépezés közben kell lefesteni egy embert. Közben meg kell figyelni, beszélünk arról, mi történik az emberrel, miközben a számítógép előtt játszik. Nagyon izgalmas dolgokra jönnek rá: hogy hogyan változik meg a tekintet, hogyan változik meg az ember tartása, hol van kapcsolat. Hogy mit jelent az, hogy interface: hogy van egy kapcsolat a gép és az ember között, és hogy ez a kapcsolat milyen. Ott már drámákat szoktunk írni. Elképzeljük, hogy milyen lenne egy jövőbeli technikával együtt élni. Hogyan beszélgetne két ember, ha közben folyamatosan ott lenne a fejében a gép? Nagyon izgalmas, vicces dolgokat szoktak megformálni. Egyre inkább azokhoz a gondolatokhoz jutunk el, hogy mik azok, amelyek inspirálják a számítógép keletkezését a világban. Ez már a tizenharmadik témája: Kant és Goethe ismeretelméleti vitája.

Nagy terveim vannak, hogy legyen mielőbb egy tanárképzés. Annyi techné, ahány ember – mindenki máshogy fog ehhez közelíteni.

Jó lenne, ha a szülők is felismernék: ha egy ilyen technikával van kapcsolatban a gyermekük élete vagy akár az övék, közösen menjenek bele egy megismerési folyamatba. Nem azt mondani, hogy figyelj, ez hülyeség, ez nem való neked (nyilván nullától hét éves korig ez az út), de finoman, lassan el lehet kezdeni egy közös kutatást: megfigyelni a fiatallal közösen, hogy mi történik, amikor ez a technika belép az életünkbe. Nemcsak használni, hanem megnézni: most hogyan kezdtem el emiatt gondolkodni. Hogyan működik már bennem a kép, a hang?

A technika fejlődését természetesen számtalan példán keresztül végig követhetjük, az élet legkülönbözőbb területeiről példát véve. Tehetjük ezt tanárként, szülőként- egy olyan feladatot magunkra véve, amely Licht Dani szavaival élve ahhoz segítheti a feljövő nemzedéket, hogy ne csak elszenvedője, de alakítója is legyen technikai környezetének. Van döntésünk…

Juhász Júlia