A jelmez és a díszlet jelképes a kezdetekben (selyemkendő, szék, babzsák stb.), majd az évek során a középtagozat életkorába lépve mindez egyre konkrétabbá és összetettebbé válik; rajzolt, festett díszletek, berendezett jelenetek fogadják a karaktert megformáló, személyre szabott jelmezes alakokat.
Ahogy a történetek, a cselekményszövés is mindinkább egyénre szabott lesz. Az együtt hangzó szöveg helyébe az egyéni megszólalások lépnek, és az életkori sajátosságok mentén a gyerekek a dialógusokba helyezik erőiket, képességeiket. Komoly hangsúlyt fektetve a beszédgyakorlatokra és a mozgáskultúra fejlesztésére, igazi színház születik, ami az iskola többi évfolyama, szülők, tanárok és vendégek előtt jelenik meg.
Az osztálytanító mindvégig szem előtt tartja a szereplő- és a témaválasztás idején, hogyan tudja segíteni a dramatizált anyag a gyerekek szociális helyzeteit. Ahogy azt is, miképpen lehet egyéni és csoportos feladatokkal, a zenével és mozgásokkal, táncokkal koreografált előadások által azt megteremteni, hogy ne csupán élményt kapjanak a gyerekeknek. Fontos, hogy a rendező/tanító törekszik úgy alakítani a tevékenységet, hogy a próbafolyamat során minden egyes nap segítse, gondozza a testi, a lelki és a szellemi útjukat. A történet, a szituációk, a karakterek csupán eszközei ennek a nemes célnak. Lehetnek az irodalomban meglévő választott darabok vagy a tanító által átírt, esetleg általa teremtett új színművek is, amelyeket négy hét alatt a diákok betanulnak és egyetlen alkalommal színre visznek.
A dráma elsődlegesen egy nevelési, oktatási lehetőség, mely a gyermekek harmonikus fejlődésében játszik kiemelkedő szerepet az év végén a tantárgyi szintézisben.