A Waldorf-iskolában a nyelvtanítás célja hármas. Egyrészt egy olyan eszközt adni a gyermekek kezébe, mellyel kapcsolódni tudnak idegen nyelvű emberekhez, kommunikálni tudnak az anyanyelvükön kívül is, el tudnak igazodni a világban. Másrészt a nyelvtanítással egy idegen kultúrában is megmerítjük őket: megtanítjuk a szokásokat, beszélünk más népek ünnepeiről, étkezéséről, hagyományairól, ezáltal bővül az ismeretük, viszonyítási alapot kapnak a magyar szokásokkal kapcsolatban, új szempont szerint értékelhetik, élhetik azokat. Harmadrészt a gondolkodás iskolázása miatt is fontos az idegen nyelv tanulása. Ha egy más nyelvtani struktúrával, szórenddel, szókészlettel kell valakinek kifejeznie magát, az olyan kihívások elé állítja beszéd közben az agyat, amelynek rendszeres gyakorlása fejlesztő hatású. Ezért sem ördögtől való például a nyelvtan – nem öncélú – gyakorlása. Ugyanígy fejlesztő hatású a kiejtés gyakorlása: a beszédszervek mozgatásáért felelős izmok új feladattal szembesülnek, ha egy, a magyarban nem használatos hangzót kell előállítaniuk, ezen apró izmok kifinomult mozgása is differenciált agyi tevékenységet feltételez, fejlesztő hatású.
Iskolánkban két nyelvet oktatunk: elsőtől németet és angolt tanulnak a gyermekek, az első években nyelvenként heti két órában, majd ez a szám fokozatosan emelkedik. A tizenharmadik osztályban négy óra jut hetenként a nyelvórára (akár két nyelvből), ennek köszönhetően rendszeres iskolánkban a kiemelkedő eredményű, emelt nyelvi érettségi.