Magyar nyelv és irodalom

9–12. évfolyam

 

Célok és feladatok:

Évente általában két magyarepocha van 9–12. osztályban.

      Az epochák tartalma, ahogy az alábbiakban leírjuk, nem kötelezõ. Annál, hogy ragaszkodnánk hagyományosan sikeres epochatartalmakhoz, fontosabb az, ha megfigyeljük az adott osztályba járó gyerekeket, és erre alapozzuk a téma választását. Az alábbiakban javasolt tartalom több éven át kipróbált és tesztelt anyag, tehát bármilyen új anyagot hasonló körültekintéssel kell kezelni.

A néhány irodalmi javaslatot csak példaként kell kezelni. Szándékosan nem állítottunk össze javasolt irodalomlistát, hogy elkerüljünk minden esetleges „félre-értést” – nem lehet és nem is szabad, hogy legyen olyan irodalmi megközelítés, amihez a tanároknak igazodni kell! Egyébként is, minden irodalmi megközelítésnek olyan változatosnak kellene lennie, hogy a különféle kulturális közegeknek megfeleljen. Az alább felsorolt epochaminták több évtizedes nyugat-európai tapasztalat alapján, és részben már a Magyarországon megformálódott felsõ tagozatos gyakorlaton alapulnak.

A felsõ tagozatos magyartanterv szellemiségével és struktúrájával olyan – már alsóbb évfolyamokon megkezdett –  folyamatokat kíván továbbvinni, amelyek a magyarországi "irodalmi és anyanyelvi nevelésben" is a legkorszerûbb nézetekkel egyeznek. Egy olyan országos változási folyamat katalizátora is lehet egyben, amelyet már a nagy magyar pedagógiai gondolkodó, Karácsony Sándor Az irodalmi nevelés címû mûvében több mint hatvan éve így igenelt: az „irodalomra tanítani akarják a növendéket, nem nevelni. Ebbe a hibába csak az eshetik bele, aki azt hiszi, hogy a növendék egyéni-lelkének a tartalmává válhat az irodalom, (holott az társas lelki viszonyulás)…  … Irodalmi nevelés pedig csak irodalommal lehetséges, egyébbel nem.” S metodikailag is osztható Karácsony Sándor véleménye: „Az irodalomra, úgy látszik, csak rábukkanni lehet és szabad. Ezért nem lehet irodalmat akarni vagy csinálni. Poeta non fit, sed nascitur.” Ezért van az, hogy bár antropozófiai megfontolásokon alapuló megbizonyosodások tükrözõdnek a felsõ tagozatos tananyag javasolt tartalmaiban, mégis fenntartjuk annak a lehetõségét, hogy a szaktanár „maximális szabadsági fokokkal” kezelhesse az irodalmat és a magyar nyelvet mint anyagot.

Szeretnénk kitérni arra is, hogy mint alsóbb osztályokban, a felsõ tagozatokon is elképzelhetõnek tartjuk a heti rendszerességû (két-három) gyakorló órá(ka)t. Ennek meglétét, strukturálását a helyi tantervekben szabályozandónak gondoljuk. Irányelvként azonban fontosnak tartjuk, hogy az irodalom- és nyelvtanszakórák a gyermekek megszerzett, illetve az epochák közötti „alvási idõszakban szunnyadó” készségeit továbbmélyítsék. Lényeges továbbá, hogy a különbözõ tantárgyak által amúgy is tudatosan célzott, az adott életkorban szükséges gondolkodási irány és jelleg megmaradjon ezeken az órákon, és a mûvészeti, készség és fõtárgyak között fennálló kongenialitást kiteljesítõ, nagyrészt gyakorlati munka folyjon.

 

9. évfolyam

 

Óraszámok: évi 132 óra (6 epochahét: 60 óra + heti 2 szakóra: 72 óra)

 

Célok és feladatok:

A tanítás egyre inkább a gondolkodás és az ítéletalkotás ébredõ erõihez igazodik. Ez az intellektus fejlesztését és gondolkodás egyre tisztább használatát teszi szükségessé. A gyerekek tudatosabban élik meg a szépség, igazság és jóság iránti bizalmatlanságukat.

Az ebbõl fakadó nevelési feladat, hogy erõsítsük a világgal szembeni morális elvárásaikban a fiatalokat, s ugyanakkor segítsünk nekik elfogadni a valóságot. A kilencedik osztály magyarepochái olyan anyaggal, témákkal foglalkoznak, amelyek fejlesztik fiatal erõiket és egyben lehetõvé teszik, hogy az õket foglalkoztató kérdésekrõl beszélhessenek. Az emberi világ létezõ és látszólag áthidalhatatlan ellentétei, melyeket feloldani tragikus és komikus módon egyaránt lehet, a szenvedõ egyén elõtt feladatként jelennek meg. A nyelvvel való tudatos munka, írás és olvasás útján egyaránt, eszközt ad a gyerekek számára, hogy „rendet vigyenek” impulzív érzéseikbe, és segít, hogy elvezesse õket saját világukból a külvilág objektivitásába. Az irodalmi témákkal való munka mellett a gyerekek lehetõséget kapnak, hogy nyelvkészségüket szóban és írásban egyaránt fejleszthessék.

 

Javasolt témakörök:

AZ ELSÕ EPOCHA

Ezt az idõszakot nevezik Idealizmus-epochának is. Goethe életrajza, barátsága Schillerrel, s a Don Carlos kiváló lehetõséget adnak, hogy nemzeti és történelmi karakterében maga a korszak megszólítsa a tizenöt éves diákot. Arany János életpályája, barátsága a világszabadság legelkötelezettebb költõjével, Petõfi Sándorral, vagy akár a Toldi mint a magyar nyelvbõl fakadó legtisztább forrás kiváló alternatívát jelentenek. De ugyanígy, ha a dráma történetét tanulják az ókori rituálé eredetétõl a modern színház kialakulásáig, nagyszerû fordításokban állnak rendelkezésünkre világirodalmi alkotások: akár a Don Carlos, de például a Rómeó és Júlia is (vagy még sok más alkotás szóba jöhet) olyan mûvek, melyek a megszólíthatják a kamaszok „idealizmus-igényét”. Így lehet az epocha esetleges csúcspontja az Erzsébet-kori (vagy francia klasszicista) színház és színjátszás virágzása. Egy konkrét darabot tanulmányozhatnak a diákok. Példaként több jelenettípussal ismerkedhetnek más darabból. De ha a klasszikus görög színházhoz találunk vissza Szophoklész mûveiben az Antigonéban, Oidipusz királyban vagy az Elektrában is az emberi lét alapvetõ kérdése a legtisztább formában vetõdik fel. Nagy lehetõség a társadalmi és vallási aspektusok felvillantásával egybevetni a görög színház fejlõdését: az Elektra-történet felbukkanásai a Kr. e. V. század Görögországában. A görög színház valóságának szembesítése a késõbbi korok, illetve a jelen színjátszásával rendkívül tanulságos lehet. Általában jó egy teljes színdarabra építeni a közös munkát. Az idõszakot egy modern színdarabbal is lehet zárni. Természetesen egy elõadás és színházi látogatás a téma fontos kiegészítõi lehetnek. S bár a dráma mûfajiságában hordozza azt a lehetõséget, hogy a világra sokszor szélsõségesen reagáló kamaszt megszólítsa és egyszersmind észrevétlenül tükröt állítson neki, a drámaiság felé hajló vagy a drámai léthelyzeteket feldolgozó epikus mûvek is adhatják az idõszak anyagát: Leonhard Frank: Jézus tanítványai; William Golding: A legyek ura; Tamási Áron: Ábel a rengetegben. S így összességében az „alapkérdés” is többféleképp tehetõ fel: Rend és szabadság; Az ember drámája – a dráma embere; …

 

MÁSODIK EPOCHA

Az elõzõ, „drámaibb” Sírás-epochának a Nevetés-epocha lehet ellenpontja. A humoros munkák oldó, elengedõ, távolságépítõ hatással lehetnek a gyerekekre. Epikus, drámai és lírai mûvek is adnak lehetõséget a humor közvetlen megélésére. Akár a már elõzõ epochában tárgyalt két nagy költõnk, Arany és Petõfi is szinte mûfaji határok nélkül a humoros mûvek széles palettáját kínálják életmûvükkel. De akár ha „párhuzamos életrajzoknál” akarunk maradni, Kosztolányi és Karinthy ifjúkori barátsága és annak emlékei még novellák szintjén is kitûnõ lehetõséget jelentenek a humor mibenlétének érzékeltetésére. Különösen Karinthy Frigyes életmûve alkalmas arra is, hogy akár egy ember életútján belül is érezhetõvé váljon az a feszültség, ami egy idealista ember sorsa és a huszadik. század valósága  között áll(t) fenn. S melynek feloldása nagyon sokszor csak a humor lehet. Gondosan(!) válogatva Nagy Lajos Képtelen természetrajza, Örkény István Egypercesei is hitelesen és mégis „elengedõen” szólhatnak a diákokhoz. S nem zárnánk ki a szemelvényes válogatás lehetõségét sem a régi magyar irodalomtól korunkig (akár Csokonai Vitéz Mihály, akár Romhányi József; akár Tóth Béla anekdotagyûjteménye, akár Mikszáth humora). És a világirodalomból természetesen Shakespeare és talán már Moliére, vagy Morgenstern „sem megvetendõ”. Beszélgetésre, az életnedvek (´humor´) megindítására vígjátékok, novellák, anekdoták, viccek mind-mind alkalmasak Vagy be lehet mutatni egy humorista (gyakran fájdalmas) életrajzát. A végcél (ha van ilyen) nem annyira a „komikusság esztétikai értékelése”, minthogy bemutassuk, hogy a humor élménye hogyan válhat az ember személyiségfejlesztésének újabb dimenziójává, karakterének erejévé. A humor gyakran közelít a tragikumhoz, és így a komédia és tragédia közelsége is lehet a vizsgálatunk tárgya. A szimpátia, empátia és a könnyezés lehet a nevetés ellenpólusa, lehet õket reakcióként tekinteni egy elõször riasztónak tûnõ eseményre. A nevetéssel és sírással, komédiával és tragédiával mint „esztétikai nézõponttal” dolgozva a kilencedik osztályos diákok mindkét epochában megélik, hogy a világ jelenségei miként léteznek e két ellentétet egyesítõ feszültségének a terében. Ez lehetõséget kínál számukra, hogy formálják saját néha igencsak kizáró(lagos) (élet)szemléletüket, és ez reálisabbá is teszi viselkedésüket, de önmagukat is.

 

ESSZÉK ÉS NYELV (A lehetséges gyakorló órák is.)

Az irodalmi munkák tartalmával való munkán kívül a kilencedik osztály tanulói tovább mûvelik nyelvüket és fejlesztik nyelvhasználatukat. A leíró nyelvtant átismétlik, tudásukat mélyítik, ha lehetséges idegen nyelv (részben grammatikai) tanulmányozásával is kombinálva. A helyesírásukat, a központozás használatát, a szóhasználat és szintaxis által lehetõvé tett különféle kifejezésmódokkal együtt erõsítik. Egyformán gyakorolják a szubjektív leíró esszék, valamint az objektív jelentések, általános esszék írását (tartalomjegyzékkel, szöveg összefoglalásokkal, osztály beszélgetésekkel, beszámolókkal, képek és kísérletek leírásával, felolvasott szövegek elmesélésével, hangulatleírással). Lehet újraírniuk irodalmi részleteket. A hangsúly mindig a kreatív munkára helyezendõ:  stíluskészséget a csak diákok által írt szövegek által lehet fejleszteni. A világ felé irányuló intenzív érdeklõdésüket egyszerre „kihasználva és kielégítve” bátran lehet közelíteni velük a huszadik század végi magyar költészethez.

A szóbeli munka meghatározott témákkal kapcsolatos beszélgetéseket, párbeszédeket, az érvelést és logikus következtetést figyelembe vevõ értekezéseket, és a diákok egyéni beszámolóit tartalmazza.

Számos klasszikus és humoros darab létezik, ami elõadásra alkalmas, s illeszkedik a gyerekek lelkiségéhez, illetve mindkét epocha témájához.

 

Ajánlott szépirodalom:

Szophoklész: Oidipusz király, Antigoné, Shakespeaere: Rómeó és Júlia, A vihar, Goethe: Az ifjú Werther szenvedései és halála, Schiller: Don Carlos, Katona József: Bánk bán, Arany János: Toldi, Toldi estéje, Balladák, Õszikék (Kapcsos könyv), huszadik századi költészet: Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Nagy László költészete, Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyõje, Jókai Mór: A tengerszemû hölgy, Egy tizenhetedik századi kalandor, Arany János és Petõfi Sándor összes verse

 

Várható eredmények:

·         A magyar nyelv grammatikai rendszérõl legyen a diáknak áttekintése.

·         Tudja átélni a hangok képzését (kapcsolódva az euritmiaórához).

·         A szó és jelentés kapcsolatára tudjon „távolabbról” rátekinteni.

·         Értõje és alkalmazója is legyen a mondatok elemzésének.

·         Olvasmányait alapvetõen érzelmi úton tudja befogadni.

·         Errõl tudjon szóban és írásban is megnyilvánulni.

·         Az epochákon szülessen meg a készség az irodalmi mû közös befogadására: ez feltételezi a szöveg értõ olvasását.

·         Tudjon gondolkodni a diák az irodalmi mûvekben szereplõk jellemeinek csoportosításában: tudjon azonosulni a hõsökkel, illetve az általuk képviselt különbözõ emberi nézeteket tudja ütköztetni önmagában, de másokkal is. Ismerjen fel folyamatokat az irodalmi alkotásokban.

·         Memoriter: öt-tíz vers, drámarészlet(ek) ismerete. 

 

 

10. évfolyam

 

Óraszámok: évi 132 óra (6 epochahét: 60 óra + heti 2 szakóra: 72 óra)

 

Célok és feladatok:

A tizedik osztály tizenhat éves diákjai megtapasztalják a függetlenséget, de annak árát is: a magányt. A nyelv krízis állapotban van bennük: a diákok már nem és még nem képesek kifejezni belsõ tapasztalásaikat megfelelõ módon.

 

Javasolt témakörök:

 

ELSÕ EPOCHA

A tanterv az északi mitológiát jelöli meg tananyagként. Többek között részleteket az Eddából, a Volsunga Sagaból, az Izlandi Sagaból, a Hildebrandslied részleteit. Ezek a fiataloknak olyan képeket nyújtanak, amik segítenek helyettesíteni saját, önmagukkal szembeni felelõsségüket az õsi vérrokonsággal. A Nibelung-ének teljességében szerepel a tananyagban, részben olvasva, részben a tanár által elmesélve. Az ezzel való munka során a diákok többek között felfedezik, hogyan alakul át a mitológiai kép, kép-tudat irodalmi képekké, majd epikus költészetté. A Nibelung-ének mint sajátos „európai tudat-közvetítõ” mû nem megkerülendõ. Kereszténység elõtti „tudatfolyamunkba” azonban talán közvetlenebbül visszavezet mind képileg, mind az õsösztönös költõi nyelvhasználat által a Kalevala. S ez már mélyáramaiban összeérhet az egyik történelemepocha eredetkeresõ impulzusával. Mindezeken túl átfogó téma lehet – a mûvek tényleges tartalmán kívül – a mítoszból az irodalomba való átmenet vizsgálata. Néhány tanár ókori mitológiát tanul a diákokkal, mint a Gilgames eposz, az Ótestamentum, az Iliász, vagy az Odüsszeia, vagy Ovidius Metamorphosesa. Lehetséges olyan modern mûvekbõl is meríteni, melyekben mitologikus témák vagy formák szerepelnek.

 

MÁSODIK EPOCHA

A második anyanyelvi epocha foglalkozhat a modern irodalomban továbbélõ Nibelung-motívumokkal. Ez kiváló lehetõség annak megfigyelésére, hogy miként alakult az európai történelemben az emberi tudat fejlõdése az elmúlt hét-nyolcszáz évben. Másrészt a diákoknak egy kicsit fentebbrõl pillantva a „kérdésre” érdemes az összeurópaiságában vizsgálni ezt a tudatfejlõdési vonulatot: jó lehetõség az Iliász–Odüsszeia, Iliász–Aeneis, Iliász–Nibelung-ének, illetve Nibelung-ének–Buda halála, sõt az „általános eposzforma” és Kalevala (esetleg Szigeti veszedelem) összevetéseket elvégezni. Hátránya az ennek a tárgyalásnak, hogy kereteiben a magyar költészet igen háttérbe szorul. Bár ezt a problémát nem lépjük át, de a diákok ösztönös eredetkeresõ vágyát esetleg elvezethetjük a magyar latin nyelvû legendák irányába (Szent László, Szent István, Szent Margit legendái). Az is nemzetünk belsõ szellemi-kulturális folyamatainak izgalmas vizsgálati tárgya lehet, hogy miként élt népköltészetünkben, illetve a képzõmûvészetünkben (már a szkíta ábrázolásoktól eredeztethetõen) Szent László alakja, vagy miként hat el a Csodafiúszarvas és Szent István közös képe Nagy László költészetéig. És az is nagyszerû lehetõségnek tûnik, hogy Ady Endre mítoszteremtõ költészetéhez közelítve a maga fájdalmas magyarságát kutató költõ profetikus útját valamelyest bejárhassuk. Ady költészetét Babits Mihályéval közösen tárgyalva mintegy tükröt is tarthatunk nemcsak a huszadik századi történelemnek, de önmagunknak is: hiszen újra és újra feltehetõ a harmincas évek Adytól származó nagy kérdése: mi a magyar (most)? Ezek a témakörök mind-mind valamilyen a történelemre, különösen az európai történelemre biztosítanak rápillantást. S ebben a rápillantási gesztusban már kifejezõdik a tizedik osztályosok egy másik sajátossága: „formálódik bennük” a józan ész. Német nyelvterületen nevezik errõl a jellemzõrõl Józanság epochának az idõszakot. Mint világirodalmi alkotások is tanítási tartalomként szóba kerülhetnek Brecht Kurázsi mama és Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása címû drámák. De a huszadik század eleji magyar novellairodalom ezt józanság-kérdést hasonló módon felvetheti: akár ellenpólusosan is tárgyalható, például Móricz és Kosztolányi írásmûvészetében.

Alternatív idõszak lehet a poétika (verstan) epocha, ami része az esztétikai tanulmányoknak (lásd a Mûvészettörténet / Esztétika fejezetet). Saját versek írása és az önállóbb munka a költészet különféle formáival segíti a diákokat  az önkifejezésbõl az önmegtalálásba való átmenetben.

 

ESSZÉK ÉS NYELV  (A lehetséges gyakorló órák is.)

A dialektikus témákkal való munkával a diákok gyakorolhatják az ellentétes vélemények megtárgyalását és képviseletét. Ez írásban és szóban egyaránt végezhetõ. Bármelyik irodalmi mû szereplõirõl jellemzést, jellemek, konfliktusok összevetés írni szintén kívánatos feladat már ebben az életkorban. A két magyarepochában, illetve azt kiegészítendõ fontos vizsgálódási anyag a Halotti beszéd és könyörgés és az Ómagyar Mária-siralom. Mind a két mû mint szövegemlékek alapvetõ élményeket nyújtanak a diákoknak: saját olvasatuk készítése közben ráébrednek hét-nyolc évszázad döntõ nyelvi változásaira. Eközben alkalmazhatják elõzõ évben elmélyített hangtani ismereteiket, s történeti változási folyamatokba pillanthatnak a grammatika, de a magyar írásrendszer és helyesírás formálódásának megfigyelése révén is. Az magyar irodalom területén az eredetkeresés útjaként  (s így a Buda halála párhuzamaként is), de jelenünk nemzeti kérdéséire válaszként is szolgálhat a tizenkilencedik. századi költészetünkkel való foglalkozás. A reformkorral, és fõleg az antik történelmi tanulmányokkal ideális kapcsolatban lehetnek retorikai foglalkozások a nyelvtanórákon: természetszerûen a tiszta gyakorlati megvalósulásuk a kívánatos.

 

Várható eredmények:

·         A szó és jelentés viszonyát értõ módon tudja feldolgozni a diák: lásson a mélyére nyelvünk történeti változásainak.

·         Tudja elhelyezni anyanyelvét a világ (például az általa is tanult) nyelvei között.

·         Szótárhasználat, jegyzetkészítés készségszinten legyen meg a diáknál.

·         Tudjon egybefüggõ szöveget-beszédet írni, illetve azt szabatosan elõ is adni.

·         Jusson el a diák az egyéni olvasás kultúrájáig: saját olvasmányok kiválasztása, a kötelezõ olvasmányok értõ feldolgozása.

·         Legyen képes az irodalmi alkotások szerkezetének, cselekményének áttekintésére; a vizsgált mûvet összetettségében látni: témák, szereplõk, események.

·         Mûnemeket, mûfajokat ismerje fel.

Memoriter: öt-tíz vers, dráma-, illetve prózarészlet(ek) ismerete.

 

Ajánlott szépirodalom:

Moliére: A fösvény, Tartuffe, William Shakespeare: Macbeth, A velencei kalmár, E. T. A. Hoffmann: Az arany virágcserép, Kleist: A chilei földrengés, Balzac: Goriot apó, Az elveszett illúziók, A szamárbõr, Brecht: Kurázsi mama, Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde, Gyergyai (Gergei) Albert: Árgyilus históriája, (nép)mese: Tündér Ilona, Petõfi Sándor: Az apostol, Útiképek, Arany János: Buda halála, Széchenyi István naplója, Németh László: Irgalom, Kertész Imre: Sorstalanság, Örkény István: Tóték, Franz Kafka: A per, Hermann Hesse: A pusztai farkas, Salinger: Zabhegyezõ, Mauriac: A szerelem sivataga, a felvilágosodás és a reformkor költészete: Berzsenyi, Csokonai, Kölcsey, Vörösmarty; Ady-, Babits-, Kosztolányi-kötetek, Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem, Homérosz: Iliász, Odüsszeia, Dante: Isteni színjáték

 

 

11. évfolyam

 

Óraszámok: évi 132 óra (6 epochahét: 60 óra + heti 2 szakóra: 72 óra)

 

Célok és feladatok:

A tizenegyedik osztályos diákok elérkeznek abba a korba, amikor a társadalom átfogó valóságában keresik szerepüket.

A magyarórák azt az igényt igyekeznek kielégíteni, hogy a nyelv különféle szintjeit differenciáltabban és pontosabban érzékelhessék, és segítik, hogy a diákok egyénibb módokon közelíthessék meg. Az órák célja, hogy a diákok intenzívebben konfrontálódjanak az ember belsõ világával és a folyamattal, melynek során megtalálja én-tudatát. A diákok fokozatosan ráébrednek mások iránti felelõsségükre.

 

Javasolt témakörök:

ELSÕ EPOCHA

Wolfram von Eschenbach Parzifalja az epocha központi témája. A középkori irodalom e meghatározó mûvével való foglalatosságunknak A tudat evolúciója címet is adhatnánk. A tizenegyedik osztályos diákot belsõ igénye hasonló szellemi irányokba tereli. S ehhez a Parzifalban több fontos aspektust is megtalálhat: a találkozást a középkori udvari világgal, találkozást egy olyan társadalom korlátaival (és lehetõségeivel), amelyet külsõ elvek, rajta kívül álló erõk irányítanak; a Gawain-mellékcselekményt, ami az emberi sötét mélységeket, és a „te meg én” kapcsolattal összefüggõ feladatok egész kozmoszát tárja fel; magát a Parzifal-történetet, ami a befelé fordulásra és az egyénnek a bukás, bûn, vezeklés és kegyelem állomásain áthaladó útjára összpontosul. A Parzifal-történet önmagában nevelési eszköz lehet: a történelmet az általánossal és az egyénivel kombinálja, a fejlemények sora könnyebben áttekinthetõ, mint egy modern novellában. S így fontos (az átléphetetlen nyelvi-esztétikai határok ellenére[, vagy talán annál inkább?] is), hogy a középkori ember szigorúan formált és befelé forduló lényével való találkozást a történetet élõbeszédben, közvetlen képiséggel élhessék meg a gyerekek! Ha folytatjuk a nagy magyar költõk életútjának és költészetének vizsgálatát, Arany János és Ady Endre után József Attila önmagakutató magányos sorsa, magasságaival és mélységivel egyedülálló lehetõség, hogy „komplementere” legyen a Parzifal-történetnek. A magyarepocha címét nem sokkal a költõ halála elõtt kiadott gyûjteményes kötetének mottója eleve sugallja: „Pokolra kell annak menni…”

Ez az udvari mû számos lehetõséget kínál esszéírásra, gyakorlatra a nyelv és nyelvi struktúra megalkotása terén, történelmi tanulmányok és az irodalmi formák összefüggéseinek vizsgálatára.

 

MÁSODIK EPOCHA

A második avagy „alternatív” epocha tárgya igen sokféle lehet. Foglalkozhat a Parzifal-motívumok megjelenésével a tizenkilenc-huszadik. századi irodalomban. Számos archetipikus téma jelenik meg újra és újra az irodalomban, ahol új szempontokból kezelik õket, és  más megoldásokhoz vezethetnek (az önálló személyiséggé válás folyamata, Isten keresése, a fájdalom elszenvedése és okozása, „te meg én”, a szeretet/szerelem minõsége, a bûn és vezeklés, tetteink következményeiért való felelõsség, tolerancia). A tanár választásától függ, hogy az irodalomtörténetre koncentrál, vagy inkább úgy tanulmányoz szisztematikusan témákat, ahogyan azok megjelennek néhány kiválasztott modern mûben.

Folytatható lehetne az elõzõ évben gyakorló órákon elkezdett „ismerkedés” a tizenkilencedik. századi magyar „romantika” irodalmának költészetével (Kölcsey, Vörösmarty, Petõfi, Arany). Ez kitekintéssel járhat az európai romantikus irodalomra is: angol, német, orosz romantika. Mindez a társadalmi, politikai, mûvészi és filozófiai irányzatok hátterével egyetemben. Ide lehetne venni tematikus megközelítéseket is: például A képzelet szerepe a mûvészi szemléletben; A romantikus hõs szerepe az irodalmi mûvekben, avagy A zsenikultusz megjelenési formái.

De elképzelhetõ a történelmi tanulmányok párhuzamaként egy „teljes” áttekintése a magyar költészetnek Arany Jánosig. Tudatfejlõdésünk követése az is, ha egy-egy (magyar feudális kori) századunk nagy költõjében kikristályosodó szellemi magatartást és „mûködést” figyeljük és hasonlítjuk az õt megelõzõkkel, illetve követõkkel. Például az alábbi „nyomvonalon”: Janus Pannonius – Balassi – Zrínyi – Csokonai – Kölcsey.

Szintén kézenfekvõ módon kínálkozik az elõzõ epocha ellenpólusának a tizenkilencedik. századi orosz epikus irodalommal való foglalkozás. Puskintól Csehovig olyan „tükörmetszetét” vehetjük így a kelet-európaiságnak, melyben mindannyian hitelesen láthatjuk meg még jelenünket is. Az osztály lelki minõségétõl függõen az epocha központi tárgyává választható Puskin Anyeginje, Lermontov Korunk hõse, de talán legtanácsosabb ebben az életkorban az Iván Iljics halálával és\vagy a Bûn és bûnhõdéssel foglalkozni. Gogol és Csehov novellái sem elkerülendõk. Olyan alakok jelennek meg ezekben a mûvekben, akiknek a „megismerésével” a jelenkori emberi problémákig is – s így önmagához – a lehetõ legközvetlenebbül és egyszersmind legközelebb juthat az olvasó. A magyar regényirodalomban talán a Mídász-motívum tárgyalása jelenthet valamiféle párhuzamot (Jókai Mór: Az arany ember; Ambrus Zoltán : Mídász király)

 

ESSZÉK ÉS NYELV   (Lehetséges gyakorló órák is.)

Az ez évben végzett munka a már lefektetett alapokra épül: leírások, dialektikus esszék, költészeti és egyéb szövegek elemzése, stílusgyakorlatok. Ezeket most már teljességgel a gyerekek tudatosságára építve kell kezelni. Ezen az évfolyamon már megfelelõ formájában jelenhet meg az elemzés mint írásbeli gyakorlat: önállóan végzett, módszeres analizálásból születhetnek meg a diákok vitalitásával és kreativitásával áthatott szintézis értékû esszék. Ez korábban nem lehetett csak távlati cél, mostanra viszont (de legkésõbb a tizenkettedik osztály elsõ idõszakára) már elvárásként jelenhet meg, hiszen az utolsó év diplomamunkájának elkezdéséhez ennek már elengedhetetlen alapként meg kell lennie. Ugyanígy nagyon fontos az elsajátítása (felismerési és alkalmazási készség kifejlesztése) a különbözõ nyelvi stílusoknak: a hangsúlyt itt is gyakorlati feladatokra kell helyezni. A diákok már-már készen állnak eljövõ felnõtt életük felé megtenni az elsõ lépéseket: alapvetõ segítség számukra a kommunikációs tájékozódási módok ismerete – akár a közéleti, akár a tudományos nyelvhasználatról van szó. Az esszéírás, a történelmi tanulmányok és a magyar regényirodalom összekapcsolására a gyakorlóórák kihasználásaként kiváló lehetõség a tizenkilencedik. századi nagy regényíróink mûveivel való foglalatosság: Eötvös József: Magyarország 1514-ben; Kemény Zsigmond: Rajongók; Mikszáth Kálmán: Fekete város.

 

Várható eredmények:

·         A különbözõ hangnemeket, stílusokat ismerje fel a diák, s tudjon megszólalni az általa választottakban.

·         Szövegalkotási készségében, helyesírásában jusson el az önellenõrzésig.

·         Összefüggésrendszerében teljes, tudatosan felépített szöveget tudjon írni, illetve ehhez hasonlóan élõszóbeli elõadást alkotni.

·         Tudjon a diák egyszerre analizálóan és szintetizálóan közelíteni irodalmi kérdésekhez.

·         Az irodalmi mûvekben felbukkanó és emberi életünket érintõ kérdéseket mérjék saját „világlátásukhoz”.

·         Memoriter: öt-tíz vers, drámarészlet(ek) ismerete. 

 

 

Ajánlott szépirodalom:

Puskin: Anyegin, Stendhal: Vörös és fekete, Lev Nyikolajevics Tolsztoj: Iván Iljics halála, Anna Karenina,

Mihail Dosztojevszkij: Bûn és bûnhõdés, Anton Pavlovics Csehov: 6-os számú kórterem; Három nõvér, Platonov, Cseresnyéskert, Jókai Mór: Az arany ember, Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma, Tót atyafiak, Jó palócok, Móricz Zsigmond: Rokonok, Úri muri, novellák, Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül, novellák, Déry Tibor: Szerelem, Örkény István: Egypercesek, Sánta Ferenc: Novellák, Szabó István: Novellák, Húsz óra, Fejes Endre: Rozsdatemetõ, Sinka István: A fekete bojtár vallomásai, Szabó Dezsõ: Az elsodort falu, XX. századi magyar költészet, Babits Mihály, Kosztolányi Dezsõ, József Attila összes versei

 

 

12. évfolyam

 

Óraszámok: évi 132 óra (6 epochahét: 60 óra + heti 2 szakóra: 72 óra)

 

Célok és feladatok:

A diákok tizennyolcadik életévük körül tudatosan keresik azt a társadalmat és világot, ami minden embert megillet, s aminek építésében részt kívánnak venni. Ezt a lépést meg lehet élni úgy is, mint hatalmas elõrelépést, óriási lehetõséget, és úgy is, mint hatalmas egzisztenciális krízist. Mit jelent a mai világban élni? Készen állok-e erre? Mire akarom energiáimat fordítani? Számtalan kérdés merül fel a hivatással, párkapcsolattal, életvitellel és életcélokkal kapcsolatos reményeik és félelmeik kifejezéseként. Ezek mögött van egy mélyebb, esetleg rejtett kérdés: melyek az emberi tudás korlátai? Mi az ember morális cselekedeteinek alapja? Mi a gonosz? Mi az emberi élet értelme?

Az magyaróráknak figyelembe kell vennie az ezekbõl fakadó impulzusokat. A modern problémákat a világirodalom tükrén keresztül lehet megvitatni. Irodalmi áttekintés következik.

 

Javasolt témakörök: