Perintparti Szó-Fogadó Szombathelyi Waldorf Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Miért jó a Waldorf pedagógia?

Ma, a XXI. század elején lassan létkérdéssé válik, hogy választ találunk-e azokra a problémákra, amelyek szétzilálják a hagyományos társadalmi életet. A külsõ tünetek, az elidegenedés, túlterheltség, magány félelem egyre inkább megszüntetik a szabad emberi élet lehetõségét. A waldorf-pedagógia a társadalmi élet egyik legfontosabb területén, a gyereknevelésben keresi a válaszokat ezekre a kérdésekre.
  Az osztrák származású polihisztor, filozófus, Rudolf Steiner nevéhez fûzõdik a waldorf-pedagógia elnevezésként ismertté vált emberközpontú nevelésmûvészet létrehozása.
  Ez a nevelés egy döntõ vonatkozásban gyökeresen eltér minden más oktatási koncepciótól, s tulajdonképpen ebben keresendõ sikerének titka.
  A kulcsszó az individualitás. Minden gyermek számára megteremtethetõk azok a feltételek, amelyek biztosítják érzelmi biztonságukat, szellemi szabadságukat. Ezt persze elsõsorban a családjuktól kell kapniuk, de jelentõs segítséget adhat az óvoda és az iskola is.
  A waldorf-pedagógia nem azt kérdezi, hogy milyen képességekre és tudásra van szüksége a társadalomnak , hanem: milyen hajlamai vannak a gyermeknek és mi fejleszthetõ ki benne? Csak ekkor válik lehetõvé, hogy a felnövekvõ nemzedékbõl mindig új és egyéni erõk áramoljanak  a társadalomba. A waldorf egyedülálló jellege abban rejlik, hogy a gyermeket és az ifjút úgy neveli, hogy tanítás közben igyekezzen õt hozzásegíteni, hogy a mindnyájukban rejtõzõ saját „küldetést” megtalálják, kibontakoztathassák.
  „Ha nevelõként eljutunk a lelki nyugalomnak arra a fokára, hogy képesek vagyunk elviselni, ha a növendék a lehetõ legkisebb mértékben hasonlít ránk, akkor elértük a legszebb dolgot, ami csak elérhetõ” R. S.
  A waldorf-pedagógia kezdettõl fogva a felnövekvõ gyermek érzelmi biztonságának fontosságát hangsúlyozza, melyben több évtizeddel megelõzte a tudományos kutatások eredményeit. Az elsõ waldorf iskola indulása óta (1919) a hagyományos iskolatípusok több ötletet is átvettek e pedagógiából.
  Ilyen újítás volt pl. a koedukált osztályközösség. Ma már természetes, ha lányok és fiúk kisiskolás kortól kezdve együtt tanulnak, a század elején ez merész, a társadalmi konvenciókat jócskán túlhaladó újítás volt.
  Napjaink haladó szellemiségû pedagógusai tudják, hogy a gyermek lelki és fiziológiai szükségleteit, érdemes figyelembe venniük, ha eredményes munkát kívánnak végezni szakterületükön. Pl. Az óvodában nem erõltetik a ceruza használatát, hiszen a legtöbb gyermek keze nem érett még ebben a korban erre.
  Az elmúlt években a magyar oktatásban is megfigyelhetõ iskolarendszerünk megreformálásának igénye: pl. elsõ osztályban nincs buktatás, s az elsõ négy osztályban pedig nem kell osztályzatot adni a gyermekeknek, értékelésük szöveges módon történik. Az egyes gyermekekre vonatkozó, egyéni, szöveges értékelés pedig szintén a waldorf-pedagógia egyik markáns eleme.
  Mindezek találomra kiragadott példák, melyek azt jelzik, hogy a pedagógia igényli e tudományos téren igazolást nyert felismeréseket, hiszen a nevelés egyre több területén alkalmazzák õket.
  Az átlagos iskolatípusoknak kimondatlanul is az a céljuk, hogy a tanulók minél gyorsabban, minél nagyobb tárgyi tudásra tegyenek szert, vagy, hogy netán már az óvodás kor végére írni-olvasni, számolni tudjanak csemetéink. Ez a fajta tanítás csak felszínes, nehezen feldolgozható információkat képes a gyermek számára átadni, miközben-és talán ebben rejlik a legnagyobb veszélye – elveszi idejét a neki legfontosabbtól, a játszástól, a játék nyomán létrejövõ megtapasztalás örömétõl, s ez által elveszi a kreativitás kibontakozásának lehetõségét. Ehelyett túlzottan megterheli, amivel egy életre szóló ellenérzést, görcsöt válthat ki belõle mindennemû tudatos ismeretszerzéssel kapcsolatban.
  A waldorf-pedagógia figyel a gyermek életkori sajátosságaira. Tudja, hogy az óvodás legfontosabb és legfejlesztõbb tevékenysége a játék, a késõbbiekben oly fontos önkifejezés és kreativitás sok-sok örömet nyújtó megalapozása. Az iskolai nevelésben a hosszú és emberközeli alapozásra fekteti a waldorf-pedagógia a hangsúlyt. A 12+1 éves iskolamodell biztosítja a készségek magas szintû kibontakoztatását és a szellemi motiváció olyan mértékû növekedését, amellyel végeredményben nagy mennyiségû ismeretanyag alapos, frusztrációmentes bevésését tesz lehetõvé.
  A waldorf nevelésmûvészet. Valódi mûvészet, amirõl – Goethe szerint- akkor beszélhetünk, ha az érzékelhetõ anyaggal úgy bánunk, hogy lehetõvé tesszük számára, hogy tökéletesebben megnyilvánuljon, mint amennyire ez pusztán természetébõl adódóan lehetséges volna. Az igazi mûvészet mindig tisztelettel bánik az anyagával, ez esetben a gyermekkel. E nevelésmûvészet hosszú távra tervez, nem akar tiszavirág életû sikereket produkálni, egyáltalán: nem teljesítményorientált! Statisztikailag is mutathatóan, mire a „waldorf-fiatalok” eljutnak az érettségi vizsgákig, tárgyi tudásuk, felvételi eredményeik elérik, sõt meghaladják azon társaikét, akik hagyományos iskolatípusban nevelõdtek. Ez önmagában sem elhanyagolható eredmény.
  A waldorf intézményekben felcseperedett fiatalok ugyanakkor szellemileg szabadok, érzelmileg gazdagok lesznek, fejlett intellektusú, önálló és kreatív egyéniséggé válnak. Boldogan emlékeznek iskolájukra, nevelõikre, mert biztosították részükre az önfeledt gyermekkor és a természet rendje szerinti szellemi-fizikai fejlõdést.

Eseménynaptár